Hírek

Döntőben az U17-es futsal csapatunk!

Készült: 2017. máj. 01

futsdeacU17-es futsal csapatunk vasárnap játszott a Final Fourba jutásért Debrecenben a DESOK Csarnokban. Csapatunkat a “B” középdöntőbe sorsolták a Csömör, a László SC, és a házigazda DEAC csapataival, ahol körmérkőzéses rendszerben küzdöttek egymás ellen a csapatok a négyes döntőért. Azért hogy teljes legyen a kép fontos megemlíteni, hogy az “A középdöntőben, a Hungária SC, az Airnergy, a Szent Mihály FC, és a házigazda PAFC- MITRE (Piliscsaba) szerepelt. Minden csapat azért küzdött, hogy csoportjában az első két hely valamelyikét megszerezze, hiszen ez jelentette a kvalifikációt a május 21-i kiskunfélegyházi az országos döntőbe.

A lányok először a Csömör csapata ellen léptek pályára, és 6-1-re sikerült megnyerniük a mérkőzést. Érdekesség, hogy Nádudvari Anna szerezte mind a hat gólunkat, ráadásul mindet Léner Fanni asszisztjából. A második mérkőzésünket a DEAC csapata ellen játszottuk amelyen sajnos 7-1-es vereséget szenvedtünk.Az utolsó mérkőzésen 8-4-re múltuk felül a László SC csapatát, és ezzel a két győzelemel U17-es lányaink is ott lesznek a fináléban május 21-én a KÉSZ Arénában!

Ez a klub történetében nagy siker, hiszen ebben a szezonban minden korosztályos futsal csapatunk bejutott a Final Fourba, és az eddigi két döntőn (U13, és U15 II. osztály) bronzérmet szerzett. (Az U15 I. osztály döntőjét május 20-án rendezik Miskolcon. Résztvevők: Tolna-Mözs, DVTK-Vénusz, Göcsej Sport Klub, Astra-Artifex Kiskunfélegyház Bulls FC)

 

Adósok vagyunk még az U17-es négyes döntő további résztvevőivel: csoportunkból a DEAC csapata lesz a másik döntős, az “A” középdöntőből pedig a Hungária SC (Ferencváros), és a PAFC-MITRE csapata a finalista. A versenykiírás szerint, az elődöntők párosítása a következő:

 

DEAC-PAFC-MITRE


Astra-Artifex Kiskunfélegyház Bulls FC - Hungária SC

 

Esélyt latolgatni még korai lenne, de azt bátran kijelenthetjük, hogy izgalmas mérkőzésekre van kilátás a döntőben, és reméljük, hogy az idei futsalban megszerzett érmeket tovább gyarapítják majd az U17-es lányok is!

 

Szép volt lányok! Gratulálunk!

 

U18 Nem sikerült a bravúr az ETO ellen

Készült: 2017. máj. 01

etou18U18-as csapatunk szombat délelőtt az ETO FC Győr ellen lépett pályára a Szentmiklósi úton. A mérkőzésnek volt némi tétje, mégpedig az, hogy amelyik csapat győzni tud, az előnyt szerez a másikkal szemben a negyedik helyért folyó harcban. Számunkra ez kisebb előnyt jelentett volna, számított volna az utolsó Viktória FC elleni mérkőzésünk eredménye is, az ETO-nak viszont gyakorlatilag a győzelem már a négybe jutást jelentette volna. (az első négy csapat még egy egyfordulós rájátszásban vesz részt a bajnokság vége után.)

A mérkőzés végig szoros volt, helyzetek itt is ott is adódtak a kapuk előtt. Az ETO szerzett vezetést, melyet egalizált csapatunk, majd kisebb zavart okozott számunkra a megadott büntető az ETO-nak, és meg nem adott nekünk. Még így is 2-2-es döntetlenre állt a mérkőzés a 79. percben, mikor az ellenfelünk  egy kontratámadásból eldöntötte a mérkőzés sorsát, és 3-2-re győzött.

Az ETO bent van a négyben, nekünk pedig marad az az öröm, hogy csapatunk sokat fejlődött az elmúlt két évben, több hiányzó ellenére partiban tudott lenni egy sokkal jobb feltételekkel rendelkező  ETO-val, valamint az, hogy több játékosunk már a felnőtt csapat öltözőjének ajtaján tud kopogtatni, sőt tavasszal szinte minden mérkőzésen volt olyan U18-as játékosunk, aki pályára lépett Dombó János csapatában.

Egy mérkőzésünk van még hátra a bajnokságban a Viktória FC ellen május 13-án Szombathelyen, és több mint valószínű, hogy U18-as csapatunk az 5. helyen fogja zárni a Kiemelt csoportban a bajnokságot.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT

 

Sűrű hétvége futsal döntővel!

Készült: 2017. április 27

futsalllllFelnőtt csapatunk vasárnap játszik mérkőzést a JET-SOL Liga rájátszásának utolsó fordulójában Újpesten. U18-as csapatunk szombaton az ETO ellen lép pályára a Szentmiklósi úton, vasárnap pedig az U17-es futsal középdöntőben küzd a döntőbe jutásért Debrecenben. U13-as futsal csapatunk szombaton Tolnán szerepel az U13-as futsal bajnokság Final Fourjában, míg vasárnap Bozsik tornán szerepelnek a kicsik a Kocsis Sándor Sportközpontban.

 

Szombat

 

U18 Kiemelt csoport

 

Astra-Selector HFC - ETO FC Győr

Helyszín: Csepel, CSHC pálya

Kezdés: 11.30 h

 

U13 Futsal Final Four

Helyszín: Tolna, Városi Sportcsarnok

Kezdés:11.00

Résztvevő csapatok:

Tolna-Mözs

László Sport Club

DVTK-Vénusz

Astra-Selector Kiskunfélegyházi Bulls FC

 

Vasárnap

 

JET-SOL LIGA Női NBI alsóház

 

UTE-Profisport KFT - Astra-Selector HFC

Helyszín: Bánka Kristóf Sporközpont

Kezdés:17.00

 

U17 Futsal Középdöntő “B” csoport

Helyszín: Debrecen

Kezdés: 9.00

Résztvevő csapatok:

DEAC

RFC Csömör

László Sport Club

Astra-Artifex Kiskunfélegyházi Bulls FC

 

U13 Leány Bozsik Torna

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont

Kezdés: 10.00

 

 

Óriási Siker!A legjobb nyolc csapat közé jutott U15-ös csapatunk!

Készült: 2017. április 23

kzpdntAz országos félpályás U15-ös bajnokságban ezen a hétvégén zajlottak az utolsó fordulók. Összesen 64 csapat indult országszerte területileg “A” és “B” csoportokra osztva, hogy versenyre keljen a félpályás bajnoki címért. Ősszel zajlott az alapszakasz, ahonnan az “A” és”B” csoportok első két helyezettje jutott a területi felsőházba. Innen csak egy csapatnak volt esélye a továbbjutásra, hogy a legjobb nyolc csapat közé kerüljön, és részt vegyen az országos középdöntőben.

U15-ös lányaink a tegnapi fordulóban mindent megtettek, hogy sikerüljön a továbbjutás. Az akarat, és a magabiztos játék meghozta a várt eredményt. A lányok megnyerték a tegnapi tornát, méghozzá úgy, hogy mindenkit legyőztek a csoportjukban, és végül 9 pontot szerezve 30 ponttal zárták a Duna csoport felsőházi mérkőzéseit, és ezzel hat pont előnnyel biztosan jutottak be a középdöntőbe!

Azt még nem tudjuk, hogy melyik csoportba kerül csapatunk a középdöntőben (két csoportban zajlanak a küzdelmek, és a két csoportelső jut a négy csapatos országos döntőbe), de azt már igen, hogy mely csapatok jutottak a területi csoportokból tovább.

Íme a nyolc középdöntős csapat:

Észak-keletről:

Várda Sport Egyesület

Dél-keletről:

Gyulai Amazonok

Az Alföldi felsőházból:

Szolnoki MÁV FC

Északról:

Vasas Akadémia KFT.

Észak-nyugatról:

ZTE

Dél-nyugatról:

Tolna-Mözs

A Balatoni felshőházból:

Siófoki Bányász SE

A Duna csoportból:

Astra HFC

Óriási siker, a klub életében, hogy a legjobb nyolcban tudhatjuk csapatunkat, és reméljük a jó sorozat folytatódik tovább, és sikeres középdöntő után, a döntőig is eljutnak a lányok!

Szép volt lányok!Gratulálunk mindenkinek!

Hajrá Astra!

 

A középdöntőért küzd szombaton az U15!

Készült: 2017. április 21

U15kzFelnőtt csapatunk nagypályán, és futsalban is érdekelt a hétvégén, U15-ös csapatunk pedig a félpályás bajnokság ötödik, egyben utolsó fordulójában lép pályára a Duna csoport felsőházában. Az ezúttal hazai pályán rendezett forduló a középdöntőbe jutásról dönt.  Csak a csoport első helyezettje jut majd a területi középdöntőkbe. A középdöntők egyébként két csoportban zajlanak majd (4-4 csapat), körmérkőzések lesznek, és a csoportok első két helyezettje jut az idén csak négy csapatos országos döntőbe.

A Duna csoport állása jelenleg nagyon szoros, három csapat is küzd a továbbjutó első helyért. (Astra HFC 21 pont, Jánoshalma-Soroksár 20 pont, Szigetszentmiklósi TK 20 pont)

 

Szombat

 

JET-SOL Liga Női NBI alsóház 5. forduló

 

Astra-Selector HFC - Budapest Honvéd

Helyszín: Csepel, CSHC pálya

Kezdés: 13.00 h

 

U15 félpályás bajnokság, Duna csoport 5. forduló

Helyszín: Csepel, CSHC pálya

Kezdés: 10.00 h

 

Vasárnap

 

Női Futsal NBI felsőház 6. forduló

 

Agenta Girls Szekszárd FC - Astra-Artifex Kiskunfélegyházi Bulls FC

Helyszín: Szekszárd, Városi Sportcsarnok

Kezés: 16.00 h

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

 

 

U18 Vereség a Kókától

Készült: 2017. április 20

kkaU18-as csapatunk a tavaszi szünet utolsó napján kedden játszotta le aktuális mérkőzését a Kóka csapata ellen. Bár az végeredmény (4-1-re győztek a kókai lányok) ezúttal nem tükrözi hűen a játék képét, mert a helyzetek alapján akár egy döntetlent is elérhetett volna csapatunk, az elmondható, hogy mindent megtettek a lányok ennek elérése érdekében. Nincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen több alapemberét is nélkülöznie kell a társaságnak. Ezen a napon például nem volt kapusunk. A Horváth Vivit helyettesítő Szennai Tímea, (aki már másodszor vállalta tavasszal, hogy védi a kapunkat) előtt le a kalappal, hogy egy ilyen mérkőzésen szó nélkül vállalta a hálóőr szerepét. Igaz kevesebb védenivalója akadt a vártnál, de a gólok nagy részéről nem tehetett, sőt egy ziccert is sikerült hárítania. A kapusunk mellett sajnos hosszabb időre kiesett játékosok is vannak, akikre tavasszal már nem számíthat a csapat. Hermann Antónia, Ferencz Flóra, Simon Dóri hosszabb időre kiesett sérülés miatt, Kiss Orsolyára pedig szintén nem számíthatunk. A listát nézve azt gondolom ez minden csapatot megviselne, de ennek tükrében talán még értékesebb az, hogy nem játszott a csapat alárendelt szerepet a kókai lányok ellen, sőt igyekezett felvenni a kesztyűt, és megnehezíteni a kisfradi dolgát. Ez sikerült is, és ha pontosabbak vagyunk a helyzetek befejezésénél, akár szorosabb eredményre is képesek lehettünk volna.

A célunk szezon elején, és még télen is a negyedik hely megcélzása volt. Jelenleg hatalmas bravúrra lenne szükség, hogy ezt el tudja érni a csapat, de nem lehetetlen. Ezt az utolsó két fordulóban szerzett pontok döntik majd el, az biztos, hogy a lányok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön!

 

Folytatás április 29-én hazai pályán az ETO ellen!

 

Az első idei bajnoki érem, azaz a bronz is szépen csillog!

Készült: 2017. április 17

U15 futsal FF4Kiskunfélegyházán a KÉSZ Arénában rendezte meg a Magyar Labdarúgó szövetség a Leány Futsal II. osztály U15 Döntőjét, így Lányaink hazai pályán játszhattak a Final Four-ban.. Vendégül láttuk a Ferencvárosi TC, a Szent Mihály FC és Vác Futsal SE együttesét. Az esemény fontosságára mi sem jellemzőbb, mint, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Simon Ferenc Úr, Kiskunfélegyháza városvezetéséből Balla László Alpolgármester Úr is megtisztelte jelenlétével.
A versenykiírás sajátosságából adódóan Lányaink a FTC csapata ellen vívták elődöntőjüket, és izgalmas mérkőzésen 3-1 arányú vereséget szenvedtek. Csapatunk gólját Sieber Glória szerezte. A másik elődöntőben is izgalmas csata zajlott, a 2-1es szegedi győzelmet követően csapatunk a váci lányokkal mérkőzhettünk a harmadik helyért.
A helyosztókon kinyíltak a gólcsapok. Csapatunk remek játékot bemutatva, látványos találatokat szerezve 8-2 arányban legyőzte a Vác Futsal SE csapatát, megszerezte a bronzérmet. A mérkőzésen Sieber Glória 5, Szirényi Vivien 2 és Sieber Szófia volt eredményes. A döntőben szintén 8-2 lett a végeredmény, itt a FTC csapata diadalmaskodott. Szép eredmény ez a bronzérem, főleg azon tény ismeretében, hogy keretünkből többen tavaly nyáron ismerkedtek meg a futsallal. Korcsogh Orsolya, Király Bianka, Sieber Rita, Sieber Mátyás, Kovács József és Bircsák Gyula edzők remek munkát végeznek a lányokkal Dombó János vezetésével. Kimondhatjuk, hogy szép jövő áll a lányok előtt, ha nem térnek le az eddigi útról. Az eredményhirdetésen Balla László Úr és Simon Ferenc Úr adta át a megérdemelt érmeket és serlegeket a csapatoknak.
Gratulálunk a Lányoknak és a felkészítő Edzőknek!