EZÜSTÉRMESEK LETTÜNK A FUTSAL MAGYAR KUPÁBAN! ( videóval )

Készült: 2012. április 15

 

 

Ilyen nincs és mégis van kiáltotta az éterbe Török László a népszerű rádióriporter Egerszegi Krisztina szöuli olimpiai bajnoki címe pillanatában. Ez ugrott be nekem közvetlenül  az Astra Kiskunfélegyházi Bulls - Univerzum Aramis kupadöntő után.

Nem véletlenül. Tulajdonképpen még most egyet aludva a történtekre sem tudom miként sikerült elveszíteni a finálét. Persze elő lehetne húzni a talonból olyan sablont, hogy azért mert az ellenfél egyel többször talált a hálóba mint mi és tulajdonképpen még ez is állna a legközelebb a valósághoz. De azért egy magára valamit is adó újságírónak szinte kötelessége boncolgatni az okokat, még ha ez nem is egyszerű feladat. Egy kupadöntő minden labdajátékban a sportág ünnepének számít nincs ez másként a futsalban sem.  Az MLSZ megadta a módját ennek az ünnepnek hiszen az impozáns Veszprém Arénát választotta helyszínnek,  ahol több mint kétezer ember volt már a női döntőn is fergeteges hangulatot teremtve.  Ami külön öröm, hogy ebből mintegy 200 mindenre elszánt kiskunfélegyházi szurkoló volt, így elmondható, hogy gyakorlatilag hazai pályán érezhettük magunkat. A bemelegítés után érthetetlen módon mintegy 10 perces tánc és labdazsonglőr bemutató következett ami tökéletesen alkalmas volt arra, hogy minden játékos kellően lemerevedjen. Szervezési bakiként ezt az egy eseményt jegyezhettük fel és talán ez is közrejátszhatott abban, hogy elég nehezen lendültek bele a csapatok és kupadöntőhöz méltatlan módon rengeteg volt a technikai hiba, pontatlanság amit persze lehet a nagy  téttel  a túlizgulással is magyarázni. Az első félidőben helyzetek egész sorát dolgoztuk ki.. és hagytuk ki.  Persze az is igaz, hogy a remekül védő  Hargas Annamária is "ludas" ebben aki igencsak elbizonytalanította játékosainkat, különösen Zágor Bernadettet aki több alkalommal is egy az egyben vezethette az Univerzum kapusára a labdát de a befejezésekkel hadilábon állt.  Az teljesen egyértelmű ,hogy nem ez volt Detti legjobb meccse Astra színekben de felelőtlenség lenne őt bűnbakként kikiáltani.  Rengeteget tett azért, hogy a bajnokságban és a kupában is ilyen ragyogóan szerepelünk és mivel rendkívül  fiatal  játékosról van szó, bizonyára a későbbiekben már jobban fog tudni összpontosítani egy ilyen nagy tétért folyó meccsen.  Szurkolóink hozzáértéséről és klubhűségéről mindent elárul, hogy Detti kapta a legnagyobb tapsot a meccs után és egy rossz szót nem szólt senki sem közülük a teljesítményéről. Természetesen az Univerzumnak is voltak helyzetei vagy éppen helyzetecskéi de Oláh Erika nagyon jól együtt élve a játékkal hatástalanította ezeket. Ha a futsal pontozásos sportág  lenne akkor meggyőző fölénnyel fordulhattunk volna a második játékrészre de sajnos gólra játsszák, így az eredményjelző tábla ekkor még 0-0-t mutatott. Szerencsére csak a 23. percig mert  ekkor Szabó Bogi nagy erejű lövését nem tudta hárítani az addig remekül védő Hargas (egyáltalán nem volt pedig háríthatatlan) ami megfogta kissé Tóth Ferenc együttesét,  ám sajnos a helyzetkihasználásunk ezt követően sem javult. Viszont az is igaz, hogy bár a futsalban az egy gól előny nem életbiztosítás mégis kézben tartottuk a mérkőzést és nem utalt semmi jel sem arra, hogy közeledik az egyenlítés. Mégis így lett..  Jakab Kata labdavesztését követően - amit korrigálni lehetett volna egy sárga lapot érő taktikai szabálytalansággal -  Horváth Hanna büntetett  és visszahozta az Univerzum kupaálmait. Kilenc perc volt még hátra a mérkőzésből és megjósolhatatlan volt melyik csapat emelheti a magasba a serleget. Ekkor már kiegyenlítettebbé vált a találkozó, helyzetek itt, helyzetek ott és lélekben már mindenki felkészült a hosszabbításra. Különösen azután, hogy 18 másodperccel a vége előtt Gál Tímea nagyszerű átlövését  Oláh Erika óriási bravúrral lábbal tudta kispárgázni.

A sarokrúgást  követően Zágor szerzett labdát a  jobb oldalon és nagy lendülettel tört előre ám nem tudta a teljesen egyedül lévő Szabó Bogihoz eljuttatni a játékszert mert Gál Timi résen volt és lefülelte az átadást  ( és bár a kezét is használta a labda megszelídítéséhez a bíró sípja néma maradt )  majd nagy lendülettel vezette keresztbe a labdát  és  a jobb oldalról kapura lőtte a labdát. Oláh Erika teljesítményét látva senki nem gondolta volna, hogy kijön róla a labda, ráadásul pont középre..pedig most így történt és a szemfüles Körmöczinek nem okozott gondot az üresen tátongó hálóba helyezni, megszerezve az Univerzum kupagyőztes gólját.

Őszintén szólva lányaink elmaradtak ugyan a tőlük megszokott teljesítménytől,  míg ellenfelünk kihozta azt amit várni lehetett tőlük,  mégis kellemetlen dolog így elveszíteni egy döntőt.  De,  ahogy Jakó István szakkommentátor is kiemelte a közvetítés során, ebből a meccsből játékosaink nagyon sokat profitálhatnak a későbbiekben.  Ez akkor is igaz ha a bánat pillanataiban bizony még senki sem gondolt erre. Még el kell telnie néhány napnak ahhoz, hogy ennek a kupaezüstnek örülni tudjunk. Mert azt ne felejtsük el , a kupadöntőben való részvétel önmagában nagy fegyvertény,  amire igenis büszkének kell lennie mindenkinek akinek köze volt ennek kiharcolásában.

 

Simonyi András