NB I Fordulatos mérkőzésen büntetőkkel dőlt el az 5. hely sorsa

Készült: 2017. máj. 16

kka felntt 1Szombaton délután felnőtt csapatunk célja a harmadik mérkőzés kiharcolása volt hazai pályán a Kóka ellen. Ennek megfelelően Dombó János minden támadóját mozgósította a mérkőzésre, és már az első percekben látszott, hogy a csapat igyekszik minél hamarabb eldönteni a mérkőzés sorsát a javunkra.

Sajnos a játék képe ismét úgy alakult, ahogyan egy héttel ezelőtt: csapatuk támadott, irányította a játékot, mégis ellenfelünk szerzett vezetést a 18. percben Sümegi Éva fejesgóljával. Görög Zsófi ezt viszonylag hamar egalizálta sőt, Godvár Kati góljával perceken belül meg is fordítottuk a mérkőzést.

A szünet után volt egy 8-10 perces kihagyása csapatunknak, talán kicsit “bentmaradtak a lányok az öltözőben” és így ismét fordult a kocka: bár a Kóka büntetőt is hibázott, Kiss Patricía viszont duplázott,  így előny ismét a Kókánál.

Mindent egy lapra feltéve támadtak Dombó János lányai, szépen visszajöttek a mérkőzésbe a kezdeti “rövidzárlat” után, és ennek meg is lett az eredménye: Görög Zsófi ismét betalált, majd a lefújás előtt még Krascsenics Csilla előtt adódott óriási lehetőség, de sajnos mellé lőtte ziccerét, és ezzel következhettek a büntetőrúgások.

A büntetők pedig mindig nehézkesek, hiszen az már inkább az idegek harca, különösen akkor, amikor a hatodik párig remekül lövik őket mindkét csapat játékosai. A hatodik párban, Németh Hanna belőtte, Gál Timi sajnos nem talált a kapuba, így csapatunk a 6. helyen végzett a Jet-Sol Liga 2016/2017-es szezonjában.

 

Dombó János: Gratulálunk a Kókának az 5. hely megszerzéséhez, mielőbbi felépülést és gyógyulást kívánunk Kiss Stellának. Semleges nézők számára izgalmas, fordulatos mérkőzésen vagyunk túl, ezzel számunkra véget is ért a bajnokság. Köszönöm csapatomnak az egész éves teljesítményét, és hozzáállását.”

 

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT