NBI Kovácsnak tanultunk..

Készült: 2017. szeptember 04

2017-09-04Egy régi közmondás szerint, addig kell ütni a vasat, míg meleg. Mi is kell ehhez, ha nem értelmezni akarjuk a közmondást, hanem szó szerint megoldani. Először is kell a vas, amit ütni kell, másodsorban nem árt, ha rendelkezünk egy méretes kalapáccsal, harmadrészt nem árt, ha van egy üllő, amin megdolgozzuk a vasat, míg utoljára, de nem utolsó sorban szükség van egy kovácsra, aki végrehajtja a feladatot. Átvitt értelemben ha az ember valamit elhatároz, rögtön el kell kezdeni a megvalósítását, mert a késlekedés, halasztgatás a lelkesedés csökkenéséhez, megszűnéséhez vezethet. itt egy kicsit megkeverjük a gondolatokat az Astra-4IG-HFC - Kóka FNLA  labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatosan, melyet a  JET-SOL Liga Női NB I. 3. fordulójában rendeztek.

A mérkőzésre Üllőn került sor, ebben a bajnoki szezonban Dombó János együttese itt fogadja aktuális ellenfelét. Az elmúlt két szezonban lányaink a Kóka csapata ellen mérkőztek a legtöbbször, sajnos a helyosztókon sikertelenül. Adva volt a bizonyítás lehetősége, és a feladat, hogy bebizonyítsuk, hogy csapatunk a jobb, de nem lehetett előre lefutott találkozóról beszélni. Egyenlő erők küzdelme zajlott ÜLLŐ zöld gyepén, a feladat is adott volt, csak hát a "KOVÁCSNAK" kellett elég erősnek lennie, hogy a vas alakuljon. Foci nyelven szólva, elmondhatjuk, hogy a játék a mezőnyben zajlott, kisebb-nagyobb helyzetekkel, de átütőerő egyik csapatban sem volt, mondhatni tipikus egygólos meccsnek látszott. Négy perccel a vége előtt azonban nagyot csattant a kalapács, hiszen Tyukodi-Halászi Kinga egy távoli lövéssel bevette a kókai kaput, megszerezve a győzelmet CSAPATUNKNAK. tehát kijelenthető, hogy a brigád  teljesítette a feladatát, Astra-4IG-HFC - Kóka FNLA 1-0 !
Összegezve: Üllő adott, a feladat adott, kovácsok kerestetnek szép számban.

Astra-4IG-HFC - Kóka FNLA  1-0

G: Tyukodi-Halászi Kinga

 

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT

Első győzelmünket megszerezték a lányok, de 2017. szeptember 5-én 16:30 órai kezdettel a tavalyi bajnok MTK Hungária FC csapata vendégeskedik Üllőn, bepótolván a idény- nyitót.


Minden kedves szurkolót szeretettel várunk Üllőre!

 

A mérkőzés összefoglalója: