Hétvégi program: Az U13 is pályára lép!

Készült: 2017. szeptember 08

UTESzinte minden korosztályunk játszik ezen a hétvégén.

Szombaton U16 nagypályás mérkőzéssel kezdődik a program, az FC Hatvan csapata látogat a CSHC pályára. Az előző fordulóban nem sikerült győzni, reméljük most bátrabbak lesznek a lányok, és úgy jönnek le a pályáról, ahogy a hétközi ¾ pályás mérkőzés után tették.

Vasárnap a legkisebbek nyitják a napot. Elkezdődik a 2017/2018-as U13-as Bozsik szezon. A kicsik a Kelen pályán játszanak négy 18 perces mérkőzést.

Időrendi sorrendben vasárnap másodjára U19-es csapatunk lép pályára A DVTK vendégeként. A lányok az első mérkőzésükön fölényes győzelmet arattak, reméljük, hogy ez folytatódik Diósgyőrben is.

A napot, és egyben a hétvége mérkőzéseit NBI-es felnőtt csapatunk zárja. Dombó János lányai az Újpest ellen lépnek pályára, a JET-SOL Liga 4. fordulójában. A hétközi MTK elleni döntetlen után a lányok nagy önbizalommal várják a mérkőzést, mindenképpen három ponttal szeretnének távozni a Szusza Ferenc Stadionból.

 

Szombat:

 

Astra-4IG- HFC - FC Hatvan

Helyszín: Csepel, CSHC pálya

Kezdés:14.00 h

 

Vasárnap:

 

JET-SOL LIGA Női NBI 4. forduló

 

Újpest FC - Astra-4IG- HFC

Helyszín: Szusza Ferenc Stadion

Kezdés: 17.00 h

 

U19 Kiemelt csoport

 

DVTK - Astra-4IG- HFC

Helyszín: Diósgyőr, Diósgyőri Futball és Atlétikai Stadion

Kezdés: 13.30

 

U13 Bozsik Torna

 

Helyszín: Kelen pálya

 

Mérkőzéseink:

 

9.00-9.18 Astra-4IG-HFC - Airnergy FC

9.23-9.41 Astra-4IG-HFC - Kelen SC

10.09-10.27 Astra-4IG-HFC - Kőbányáért SE

10.32-10.50 Astra-4IG-HFC - FTC


A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

Hajrá Astra!