Szombaton Futsal Magyar Kupa!

Készült: 2018. január 12

astragyulamagyarkupafutsal

 

Felnőtt csapatunk ezen a hétvégén nem a futsal NBI-ben, hanem a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára Kiskunfélegyházán a Gyulai Amazonok ellen. A továbbjutás két mérkőzésen dől el.

U13-as csapatunk ismét érdekelt a Pest megyei Futsal7végéken, és ezúttal már U15-ös, és U19-es csapatunk is bekapcsolódik a küzdelmekbe. U19-es csapatunk a felnőtt női mezőnyben indul, az U15-ös lány bajnokság pedig egész szép számú csapat részvételével kerül lebonyolításra. Mindjárt az első forduló pikantériája lehet az, hogy csapatunk az FC Dabas csapatával méri össze erejét a játéknap második mérkőzésén, ahol is a két csapat edzője Király Bianka, és Schilingerné Budai Zsuzsanna ugyanazon a tanfolyamon végezték az edzőképzést, és most találkoznak először egymás ellenfeleként.

 

Női Futsal Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkőzés

 

Astra-Artifex Kiskunfélegyházi Bulls - Gyulai Amazonok

2018. január 13. Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna 18.00 h

 

NŐI Pest megyei Futsal7vége Fekete csoport

2018. január 14. ,Üllő Sportcsarnok

Mérkőzések

15:35 Üllő SE - Astra-4IG-HFC

16.20 Astra-4IG-HFC - BTDSE-Pinkball Taksony

17.40 Ócsa VSE - Astra-4IG-HFC

 

U15 Leány Pest megyei Futsal7vége

2018. január 14. ,Gyömrői Sportcsarnok

Mérkőzések

15.05 Astra-4IG-HFC - Tápiószecső FC

15.50 FC Dabas - Astra-4IG-HFC

17.10 Astra-4IG-HFC - Piliscsaba SE

 

U13 PMF7vége

2018. január 13., Dunavarsány (Árpád Fejedelem Általános Iskola)

Mérkőzések:

10.45 Astra-4IG-HFC - Fogócska SE- Érd (fiú)

11.55 Diósdi TC(fiú) - Astra-4IG-HFC

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!