Hatpontos meccset nyert csapatunk

6.forduló

St. Mihály Szeged-Fitsport – Astra-Alef HFC 0-1
g: Krascsenics Petra (78.)

Felnőtt csapatunkat szombaton a Jet-Sol Ligában a Szent Mihály együttese fogadta Makón. Nem volt könnyű dolga Nahóczky Attilának, hiszen -bár vállalták a játékot- több játékosunk is sérüléssel bajlódott. A találkozón érezhető volt a mérkőzés tétje, és ez talán csapatunkat nyomta jobban, mert az első játékrészben inkább a szegedi együttes dominált, de találat nem született. A második játékrészben már kiegyenlítetté vált a játék, de gólt egészen a 78. percig nem láthattak a kilátogató szurkolók, ekkor azonban Krascsenics Petra szabadrúgásból bevette ellenfelünk kapuját. Az utolsó 10 percben már inkább csapatunknak voltak helyzetei, és lehetőségei, de ezek kimaradtak, így 1-0-ra nyertek lányaink, és szereztek nagyon fontos három pontot.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető

A mérkőzés összefoglalója: később…

 

foto: Szent Mihály

Vélemény, hozzászólás?