Nem volt könnyű dolga U14-es csapatunknak sem a hét folyamán, sem a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Egyesületünket ugyanis tömeges megbetegedések sújtották: először az U16-os lányok kerete fogyatkozott meg annyira, hogy mérkőzésüket későbbi időpontra kellett áttenni, majd a kisebb korosztályokat is utolérte a probléma. Ennek ellenére az U14-es lányoknál szerencsére létszámban és lelkesedésben sem volt hiány, így vállalták a rangadót a Budapest Honvéd ellen.
Budapest Honvéd – Astra HFC-Gyömrő 0-1
g: Rigó Hanna (15.)
Astra HFC-Gyömrő: Mezei Tímea – Dóka Gitta, Király Hanna, Benkovics Dorina, Oladunni-Jány Zoé, Pásztor Liliána, Zsemlye Anna, Csuha Borbála, Rigó Hanna, Beliczky Fanni, Duchony Julianna.
Vezetőedző: Kuprák János
Jó kezdés, gyors gól
Csapatunk határozottan, kezdeményező játékkal kezdte a találkozót, amelynek köszönhetően több ígéretes támadást is sikerült vezetniük. Egy ilyen akció végén Rigó Hanna volt eredményes, aki higgadt befejezéssel szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját.
Nagy mezőnymunka és remek kapusteljesítmény
A vezetés megszerzése után lányaink hatalmas mezőnymunkát végeztek, és a remek kapusteljesítmény is kulcsszerepet játszott abban, hogy az eredmény a lefújásig nem változott. A jó iramú, sportszerű mérkőzésen a játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattak fiataljaink.
Csapatunk legközelebb október 11-én fogadja a St. Mihály együttesét Gyömrőn.
Nézd meg azt is, hogyan győzött az Astra NBII-es csapata a Vasas ellen!