100%-os mérleggel bajnok NBII-es futsalcsapatunk!

NBII bajnokcsapat, astra HFC, futsal, nőicsapat, budapest

NB II-es futsalcsapatunk vasárnap a Veszprém együttesét fogadta Tökölön, és magabiztos, 7–2-es győzelmet aratott. A sikerrel eldőlt: lányaink hibátlan mérleggel, 100%-os teljesítménnyel nyerték meg a nyugati csoport bajnokságát!

Astra HFC – Veszprémi Egyetemi Sport Club 7-2 (3-1)
g: Pap Nóra (3), Csuhai Vivien (3), Molnár Barbara

Astra HFC: Gévay Dorka – Pap Nóra, Csuhai Vivien, Kövy Elza, Németh Virág, Hári Kata, Mikó Alexa, Hagymásy Zsuzsanna, Molnár Barbara, Piricz Eszter, Szabóné Megyes Ágnes.
Vezetőedző: Dombó János

Nehéz kezdés a váratlan késés után

A mérkőzés 20 perces csúszással kezdődött, mivel ellenfelünk baleset miatt dugóba került. A kényszerű várakozás inkább csapatunk ritmusát törte meg, hiszen a lányok már készen álltak a kezdésre, így újra kellett melegíteniük.

Ez a pályán is érződött: bár mi irányítottuk a játékot, a 3. percben mégis a vendégek szerezték meg a vezetést.

Gyors reakció, fordítás az első félidőben

A kapott gól után azonban gyorsan rendezte sorait csapatunk: szinte azonnal érkezett az egyenlítés, majd fokozatosan átvettük az irányítást, és még az első félidőben megfordítottuk a mérkőzést.

A szünetre már 3–1-es előnnyel vonulhattak lányaink, akik egyre magabiztosabban futsaloztak.

Beindult az Astra-henger

A második játékrészben tovább nőtt a különbség: csapatunk támadásban és védekezésben is kontroll alatt tartotta a mérkőzést, és sorra dolgozta ki a helyzeteket.

A fölény újabb gólokban is megmutatkozott, így végül 7–2-es győzelmet arattunk.

A gólszerzők: Pap Nóra (3), Csuhai Vivien (3), Molnár Barbara (1).

Megérdemelt aranyérem és hibátlan szezon

Lányaink végig kézben tartották a találkozót, és teljesen megérdemelten szerezték meg a győzelmet, amellyel veretlenül, 100%-os teljesítménnyel lettek bajnokok az NB II nyugati csoportjában!

A mérkőzést megelőzően lányaink ünnepélyes keretek között vehették át a bajnoki aranyérmeket, ami méltó lezárása volt egy kiváló szezonnak.

Jönnek az újabb kihívások

A csapat számára azonban nincs megállás: már a hétvégén következik a Női Futsal Magyar Kupa négyes döntője, majd az NB I-be jutásért vívandó párharc, ahol a keleti csoport bajnoka, a Salgótarjáni VSE lesz az ellenfél.

Lányaink készen állnak a következő kihívásokra is!

Nézd meg azt is, hogyan lett bajnok U17-es futsalcsapatunk!