A második félidőben dőlt el a három pont sorsa

Astra-HFC-Simple-Liga-noi-labdarugas-noi-foci-Budapest-NBI.

Nem sikerült pontot szereznünk a Simple Női Liga 9. fordulójában: felnőtt csapatunk 3–1-es vereséget szenvedett a Kispest-Honvéd FC ellen a Kelen SC Sporttelepen. A gól nélküli első félidőt követően a vendégek pontrúgások után kerültek kétgólos előnybe, Balogh Orsolya a 90. percben még szépített, a hosszabbítás utolsó pillanataiban azonban büntetőből kialakult a 3–1-es végeredmény.

Astra HFC – Kispest-Honvéd FC 1–3 (0–0)

Gólszerző: Balogh Orsolya, ill. Nagy Panna, Balogh Orsolya (öngól), Vachter Fanni (büntetőből)

Astra HFC: Halla Petra – Katona Katinka (Lukács Korina 77.), Fésűs Janka, Kövy Elza, Sipőcz Virág (Nyíri Luca 77.), Balogh Orsolya, Gyurátz Eszter (Hochstein Lili 77.), Czenter Dóra (Antalicz Alexandra 77.), Pap Nóra, Németh Virág, Végh Adrienn (Enyedy Réka 77.).

Kispad: Gévay Dorka, Buncsák Réka, Nádudvari Anna

Mindkét csapat lábában benne volt a sűrű hét

Felnőtt csapatunk vasárnap a Kelen SC Sporttelepen fogadta a Kispest-Honvéd FC együttesét a Simple Női Liga 9. fordulójában.

Nehéz hét végére érkezett mindkét csapat, hiszen hét nap leforgása alatt ez volt a harmadik bajnoki mérkőzésük. Lányaink előbb a Puskás Akadémiával találkoztak, majd szerdán Pécsen léptek pályára, vasárnap pedig már a Honvéd ellen várt rájuk újabb 90 perc.

A sűrű program talán az első félidő játékára is rányomta a bélyegét. A vendégek birtokolták többet a labdát, de zárt védekezésünkkel szemben nem igazán tudtak komoly helyzeteket kialakítani. Halla Petrának sem akadt nagyobb védenivalója, ugyanakkor támadásban mi sem tudtunk kellő veszélyt jelenteni a Honvéd kapujára.

Így komolyabb lehetőség és gól nélkül, 0–0-s állásnál vonultak szünetre a csapatok.

Pontrúgásokból érkezett a veszély

A második félidő elején sem változott jelentősen a játék képe. A Honvéd továbbra is többet birtokolta a labdát és próbálta feltörni védekezésünket, mezőnyből azonban sokáig nem találta ennek módját.

Pontrúgások után viszont egyre több veszély alakult ki a kapunk előtt, és ebben az időszakban már Halla Petrának is több nagy védést kellett bemutatnia.

Az 54. percben aztán megtört a gólcsend. Egy kapunk elé ívelt szabadrúgásra a hosszú oldalon Nagy Panna érkezett jól, és fejjel megszerezte a vezetést a Honvédnak.

Mindössze három perccel később újabb pontrúgás okozott gondot. Egy sarokrúgást követően Halla Petra még nagy bravúrral hárított, a kipattanó azonban egy vendégjátékos elé került, aki körülbelül 18 méterről kapura lőtt. Balogh Orsolya szerencsétlenül ért bele a labdába, amely róla végül a hálóba került, így rövid időn belül kétgólosra nőtt a vendégek előnye.

Balogh Orsolya a hajrában szépített

A két gyors találat után ismét elsősorban a mezőnyben zajlott a játék. A Honvéd továbbra is főként pontrúgásokból tudott veszélyt teremteni, miközben lányaink próbáltak lehetőséget találni a szépítésre.

Ez végül a 90. percben sikerült. Egy gyors kontratámadás végén Németh Virág bal oldalról érkező beadására Balogh Orsolya teljesen üresen érkezett középen, és fejjel a kapuba továbbította a labdát.

Ezzel 2–1-re módosult az állás, a mérkőzésnek azonban még nem volt vége. A háromperces hosszabbítás utolsó pillanataiban büntetőhöz jutott a Honvéd, amelyet Vachter Fanni értékesített, kialakítva az 3-1-es végeredményt.

Az ETO otthonában folytatjuk

Rendkívül sűrű időszakon van túl felnőtt csapatunk, hiszen egy hét alatt három bajnoki mérkőzést kellett lejátszania. Most végre több idő jut a regenerálódásra, a munkát azonban folytatni kell, hiszen a következő fordulóban ismét komoly feladat vár a lányokra.

A Simple Női Liga 10. fordulójában szombaton az ETO FC otthonában lépünk pályára.

A következő napok feladata, hogy a csapat fizikálisan is rendezze sorait, és megfelelően felkészüljön az újabb nehéz bajnoki találkozóra.