Egy lépésre a döntőtől!

U15-ös futsal csapatunk tegnap az Almásfüzitői SC-t fogadta Üllőn. Miután lányaink már kétszer legyőzték aktuális ellenfelüket a bajnokságban, ezért a papírforma csapatunknak kedvezett, ráadásul a füzitői lányok igencsak rövid kerettel érkeztek a találkozóra (gyakorlatilag csere nélkül) így a több variációs lehetőség is csapatunkat segítette. Lányaink jól tudták, hogy amennyiben ezt a mérkőzést megnyerik, már csak…

Tovább

Fölényes győzelem a Csepel ellen!

Szombaton játszotta le csapatunk aktuális bajnoki mérkőzését a Csepel Utánpótlás SE együttese ellen. Elég gyorsan eldöntötték a lányok a mérkőzés sorsát, hiszen már a harmadik percben 3-0-ra vezettek és a kérdés csak az volt, hogy mennyi lesz a vége. Futószalagon jöttek a helyzetek, lehetőségek, melyekből végül tizenhetet sikerült az ellenfél kapujába juttatni. Marek Réka nyolc…

Tovább

Gólparádé a futsal bajnokin!

A két együttes őszi egymás elleni mérkőzésén 30-0-ra nyert csapatunk, így mondjuk azt, hogy a három pont megszerzése abból a találkozóból kiindulva nemigen forgott veszélyben. Ugyanakkor sikerült még az őszi mérkőzést is felülmúlnia lányainknak, hiszen három góllal többet szereztek a mai találkozón. A két kapuson kívül mindenki eredményes volt, aki pályára tudott lépni. Marek Réka…

Tovább