Astra HFC U19

Magabiztos győzelem a Soroksár SC ellen!

U19-es csapatunk a hétvégén a Soroksár SC-t fogadta a Tichy Lajos Sportcentrumban, ahol magabiztos, 3–1-es győzelmet arattak a lányok. A találkozó már az első percekben izgalmasan alakult, hiszen gyors gólváltás után sikerült fokozatosan átvennie csapatunknak az irányítást, amit a mérkőzés végéig meg is tartottak lányaink. Astra HFC – Soroksár SC 3-1 (2-1) g: Hagymásy Zsuzsanna…

Tovább
astrahfc, U14, lányfoci, nőifoci

U14-es csapatunk nagy küzdelemben győzte le a Budapest Honvédot idegenben

Nem volt könnyű dolga U14-es csapatunknak sem a hét folyamán, sem a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Egyesületünket ugyanis tömeges megbetegedések sújtották: először az U16-os lányok kerete fogyatkozott meg annyira, hogy mérkőzésüket későbbi időpontra kellett áttenni, majd a kisebb korosztályokat is utolérte a probléma. Ennek ellenére az U14-es lányoknál szerencsére létszámban és lelkesedésben sem volt hiány, így…

Tovább
astrahfc U19 nőifoci női labdarúgás

U19-es csapatunk 3–0-ra győzött Kecskeméten

Az Astra HFC U19-es együttese a dél-keleti csoport 2. fordulójában idegenben, a Mercedes KLC vendégeként lépett pályára. A találkozón lányaink magabiztos, háromgólos győzelmet arattak, így megszerezték második bajnoki sikerüket is. Mercedes KLC – Astra HFC 0-3 (0-2) g: Hagymásy Zsuzsanna, Hochstein Lili (2) Astra HFC: Anderlik Viktória – Salamon Kíra, Hochstein Lili, Rojtos Bernadett, Matyi…

Tovább
AstraHFC U16 lányfoci, nőifoci, női labdarúgás

U16-os lányaink 12 gólos győzelmet arattak Szolnokon!

U16-os csapatunk a hétvégén Szolnokon lépett pályára, ezúttal Bura Attila és Lipták Gábor irányításával. A mérkőzést nem könnyű hét előzte meg: a betegség hullám a heti felkészülést is megnehezítette, ráadásul több játékos hiányzott a vasárnapi keretből. A lányok azonban megmutatták, hogy semmi sem zökkenti ki őket, és a pályán csak egy célt tartottak szem előtt:…

Tovább