Simon Franciska: ”mindig fejlődni szeretnék és mindig jobb akarok lenni.”!

Folytatjuk tovább az érkező játékosok bemutatását a negyedik új igazolásunkkal, Simon Franciskával, aki a Fehérvár FC-től érkezett hozzánk. Franciska pályafutása szülővárosából, Szombathelyről indult, és nagyon gyorsan felfelé ívelt, hiszen mindössze négy év után már bemutatkozott az első osztályban. A szombathelyi Haladásnál töltött három év után Fehérvár felé vette az irányt, ahol két évet játszott az…

Tovább

Gabona Laura: “Több felnőtt játékos is inspirál engem az Astrában”!

Harmadik új igazolásunk, Gabona Laura az MTK együttesétől érkezett hozzánk. Laura korábban már szerepet kapott az MTK felnőtt csapatában is és jó példája annak a fiatalítási folyamatnak, amelyet körülbelül egy éve kezdett klubunk megvalósítani. Gabona Laura: „Úgy éreztem, hogy szükségem volt váltásra, új közösségre, új lehetőségekre és új kihívásokra. A felnőtt csapatok közül az Astra…

Tovább

Új Igazolás: Szabó Emese az Astrában!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy NBI-es csapatunkhoz csatlakozott Szabó Emese, aki már most izgatottan várja, hogy együtt küzdjön velünk a sikerekért! Pályafutása röviden: Szabó Emese Pécsen született, és nyolc éves korában kezdte futballkarrierjét az FC Barcs csapatánál. Hat évet töltött nevelő klubjában, majd az MLE játékosa lett. 2021 nyarán hatalmas lépést tett, amikor a Puskás…

Tovább

Kirschner Kamilla: “..első számú prioritás nekem a labdarúgás”!

Örömmel mutatjuk be első új igazolásunkat, Kirschner Kamillát, aki ezen a nyáron úgy döntött, hogy rózsaszín-feketébe öltözik. Kamilla rendkívül elkötelezett játékos, aki már számos sikert elért pályafutása során. Pályafutása röviden: Kamilla 2010-ben, Kecskéden kezdte labdarúgó karrierjét. Itt nevelkedett és fejlődött egészen 2019 nyaráig, amikor úgy döntött, hogy továbblép és új kihívások elé néz. A következő…

Tovább