Labdarúgás

Az Astra HFC Kft. 2011-ben alakult meg a Taksony SE női labdarúgó szakágának jogutódjaként. Célunk az volt, hogy olyan klubot építsünk fel, mely a női bajnokságok színterén versenyben van, és amelyben mindenki megtalálja a képességeinek, elhivatottságának megfelelő játéklehetőséget.

Azon kevés egyesületek közé tartozunk a magyar női labdarúgásban, akik szinte minden korosztályban versenyeztetnek csapatokat. Már a számunkra első 2011/2012-es szezonban is komoly sikereket ért el klubunk. Hat csapatunk versenyzett a Magyar Labdarúgó Szövetség által szevezett különféle korosztályú bajnokságokban, és minden csapatunk dobogón végzett! Ebben a szezonban felnőtt csapatunk elhódította a Magyar Kupa címet is! A 2012/2013-as évadban női NBI-es csapatunk bronzérmet szerzett, a Magyar Kupában pedig ezüstérmes lett. Egy évvel később  felnőtt csapatunk az NBI-es bajnokságban a második helyet szerezte meg. A 2015-ös évben a 4. helyet szerezte meg felnőtt csapatunk a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig az elődöntőig menetelt csapatunk.

Jelenleg egy felnőtt csapatunk versenyez a Jet-Sol Liga női NBI-es bajnokságban.

Az U19-es bajnokságban a 2019/2020-as szezonban három csapatunk is elindult, mindhárom országos bajnokságban versenyez. Egyik keretünk a Kiemelt csoport, a másik a Dél-Keleti csoport (Kiskunfélegyháza), a hamadik pedig a Közp-Keleti csoport résztvevője.

Az U16-os korosztályban az országos Keleti csoportban indult csapatunk, illetve a szintén országos, de területileg elosztott 3/4-pályás bajnokságban is versenyeznek a lányok.

A Pest megyei U14-es bajnokságban is indult csapatunk.

U14-es korosztályban szintén az országos Kiemelt bajnokságban versenyeznek lányaink.

Budapesten az U11-es leány Bozsik tornákon is részt vesznek a játékosaink.

Budapesten kívül két alközpontot is működtet klubunk, ahol a legnagyobb szerep a Bozsik korosztályoké. Kiskunfélegyházán, és Siklóson minden Bozsik korosztályba neveztek csapataink. Ezen felül Bács-Kiskun megyében az U15-ös leány korosztályban, Baranya megyében pedig az U16-os, illetve az U14-es leány bajnokságban is versenyeznek csapataink.

Büszekséggel tölt el bennünket, hogy egyedüli magyar női klubként az óvodás korosztálytól a felnőtt válogatott szintig, a futsal, és a labdarúgás szakágban is mindenki számára tudunk perspektívát kínálni. Egyesületünk nagy örömére szolgál, hogy alakulásunk óta több tucat alkalommal sikerült játékost biztosítanunk a különféle korosztályos, és felnőtt válogatottak számára, valamint versenyzőink minden évben hódítottak el rangos egyéni díjakat. (Év játékosa, Gólkirálynő, stb.)