Gólparádé a futsal bajnokin!

A két együttes őszi egymás elleni mérkőzésén 30-0-ra nyert csapatunk, így mondjuk azt, hogy a három pont megszerzése abból a találkozóból kiindulva nemigen forgott veszélyben. Ugyanakkor sikerült még az őszi mérkőzést is felülmúlnia lányainknak, hiszen három góllal többet szereztek a mai találkozón. A két kapuson kívül mindenki eredményes volt, aki pályára tudott lépni. Marek Réka…

Tovább

Győzelem az előrehozott meccsen!

U15-ös futsal csapatunk szombaton a Tolnán vendégszerepelt. Az őszi mérkőzésen is nagyarányú győzelmet arattak lányaink ellenfelük felett és ez most sem alakult másként, igaz a hatodik percben még a Tolna vezetett, de a mérkőzés kilencedik percétől fordult a kocka és már csak csapatunk szerzett gólokat. Házi góllövőlistánk vezetője, Marek Réka ezúttal hiányzott a keretből, de…

Tovább

Felnőtt csapatunk lejátszotta első edzőmérkőzését

NBI-es csapatunk szombaton az MTK vendégeként lépett pályára a 2023-as év első felkészülési mérkőzésén az Ikarus BSE Sporttelepén. MTK Budapest – Astra-Activtek HFC-Üllő 3-1 (2-0) Csuhai, Zágor, László ill. Erdész Fanni Csapatunkból több játékos is hiányzott ezen a találkozón sérülés, illetve betegség miatt, de így is szoros mérkőzést sikerült vívni neves ellenfelünkkel. A bajnokság kezdetéig…

Tovább