SIKERES VOLT A MEZ AVATÓ ! ( VIDEÓVAL )
FERENCVÁROS – ASTRA-BÍRÓ-KERT FC
1 : 5
A szombat 11- óra nem éppen ideális egy jó focimeccsre. Persze ez az időpont mindkét csapatot egyformán érintette így egy-két gyors Fradi támadástól eltekintve a meccs eleje inkább lusta folyóhoz hasonlított mint vidáman csörgedező patakhoz. De itt a jó idő, kezdődik a tavaszi menet így női mérkőzésekhez képest viszonylag szép számú nézősereg előtt kezdtek el a lányok „alkalmazkodni” a pálya talajához. Nem ment könnyen. Ha beleszámoljuk, hogy a tavasztól rózsaszínben pompázó csepeli lányok műfüvön edzenek akkor elmondhatjuk, itt bizony kézzel ( lábbal ) fogható és érezhető volt a hazai pálya előnye. A labda kiszámíthatatlanul bukdácsolt az egyáltalán nem előkészített pályán, amire a szervezők elfelejtették kitenni a „ Vigyázat sérülésveszély” figyelmeztető táblát. Az Astra kapujában először bemutatkozó Oláh Erikát is bizony megtréfálta egy szabadrúgásból pattogósan érkező labda így feljegyezhettük, hogy a 11. percben egy – null nem ide. Szerencsére hamar összekapták magukat a lányok és előbb átvettük az irányítást, majd egy Matu „felhőfejessel” egalizáltunk. A mérkőzés játékvezetője ( helyesen ) engedte a kemény de szabályos küzdelmet, bár a zöld-fehérek mintha néha túlságosan keresték volna a „vízszintest” . A 43. percben aztán a mindvégig nagy kedvvel és jól játszó Megyes Ági szép ballábas lövésével szereztük meg a vezetést. A második félidőben bemutatkozhatott a második új kapusunk, hisz a sérült Kovács Klaudiát helyettesítő Oláh helyett Farkas Andrea állt be a ketrecbe. Arról, hogy ne unatkozzon a hazaiak gondoskodtak, hisz a második félidő elején többször is kontratámadásokat vezettek a zöld-fehérek, azonban Farkas mindannyiszor remek reflexszel hárított. Ezután ismét -az első félidőhöz hasonlóan- óriási labdabirtoklási fölényünktől szinte felbillent a pálya és Nagy Anett majd Fogl Kati is beköszönt így a 72.- perctől már 1-4 állt az „eredményjelző táblán”. A hab a tortán ma az új csapatkapitány Sebestyén Györgyi „trükkös” szabadrúgása volt. 1-5! Összességében egy lassan beinduló és mindvégig közepes színvonalú tavaszi nyitómeccsen vagyunk túl, ahol az eredménnyel nagyon, a mutatott játékkal azonban nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.
– Bubcsó Norbert ( Ferencváros ):
„Alakul a csapatunk és készülünk tovább a következő meccsekre!”
– Dombó János ( Astra- Bíró-Kert Fc ):
„Nem játszottunk jól a nyitómérkőzésen de ma ennyi is elég volt a győzelemhez. A mezőnyben egyedül Megyes Ágnes teljesítményével vagyok maradéktalanul elégedett valamint gratulálok Farkas Andreának a parádés debütálásához!”
jakabzsolt
A mérkőzés jegyzőkönyve itt olvasható!