SÁROS TALAJGYAKORLAT

A csepeli Astra-Bíró-Kert FC esélyesnek számított szegedi vendégjátékán, de még a vártnál is simábban gyűrte le a házigazda „Boszorkányokat”. A Szegeden két napig ömlő eső, a metsző hideg és az irreális talaj rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A kilencven perc során kiderült, a fővárosiak jobban alkalmazkodtak a körülményekhez – mégsem ellentmondás, hogy azok főként őket sújtották, jobb pályán még nagyobb lett volna a különbség a két csapat között. Óriási fölényben játszott az Astra, amit nem csak a labdabirtoklás aránya mutat, de az is, hogy az első félóra végén 12:1 volt a szögletarány a vendégek javára! Az igazi „mutatót” persze a gólok száma adja – ebben is egyértelműen Dombó János csapata volt jobb. A 34. percben a Földesi Lilien kapusról kipattanó labdát Fogl Katalin pofozta a hálóba, majd négy perccel később Godvár Katalin 20 méteres szabadrúgásból növelte a vendégek előnyét. Szinte azonnal a fordulás után újabb gólt szerzett az Astra, Szabó Boglárka egy szögletet stukkolt a hálóba. A végeredményt a 85. percben Fogl Katalin állította be: jobbról, éles szögből, a hosszú sarokba küldte a negyedik Astra-gólt.

 

az MLSZ.HU nyomán

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

Vélemény, hozzászólás?