ÚJ CSAPAT(MEZ)SZELLEM (VIDEÓVAL)

 

Új mezben  és  csapatszellemben is megújulva futottunk ki  a szegedi lányok elleni mérkőzésre, ez már az üdvözléskor kiderült. Bár a játék eleinte nem volt olajozott, de az akarat legyőzte a kezdeti  idegeskedést és túlpörgést.  Jöttek a helyzetek is, de a kapufa és a jószerencse többször is a vendégek oldalára állt. A félidő közepe táján, egy kezezés miatt megítélt büntetőt az a Csorbai Niki értékesített, aki most jött vissza egy hosszú sérülésből  és  nagyon gyorsan kezdi visszanyerni régi formáját, amire reményeink szerint az U19- es válogatottnál is felfigyelnek majd.  Erre nyomatékosított rá Csorbai, a félidő utolsó perceiben, egy látványos és pontos fejessel, amivel máris megnyugtatta a kedélyeket az öltözőben.  A második félidőben aztán Godvár Kati is betalált és a mérkőzés végére Telek –Sümegi Éva is megtalálta a góllövőcipőt és két találattal iratkozott fel, az idei góllövő listára. A különbség meggyőző volt, Dombó mesternek még arra is volt lehetősége, hogy a sérüléssel bajlódó válogatott Szabó Boglárkát is pihentesse ( Csorbaival együtt ).  Sikerült előre lépni az első fordulóhoz képest, így bizakodva várhatjuk az Újpest elleni derbyt!

Vélemény, hozzászólás?