SZERENCSÉS GYŐZELEM

 

 

 

Régóta tudjuk, a jó csapatokat arról lehet felismerni, hogy SZERENCSÉSEK. Tudják irányítani a mérkőzéseket, rá tudják kényszeríteni az akaratukat ellenfelükre és van, hogy gyengébb formában vannak, de akkor is melléjük szegődik a SZERENCSE! Az évek folyamán SZERENCSÉSEN nyernek szinte minden meccsen és megnyerik az alapszakaszokat, a rájátszásokat, a bajnokságot és a kupát. Többször! Szerintem ekkora SZERENCSE már nem is létezik. Lehet, hogy MUNKA ( szervezettség, taktika, jól meccselő edző, remek játékosok ) is van mögötte?

 

 

 

BME FC – ASTRA HFC 1 – 6 (0-3) MAFC csarnok, 100 néző Játékvezetők: Rábel, Kovács, Csete

 

 

BME: Hargas – Farkas, Szekér, Urbán, Ganczer Cserék: Winternitz Zs. – Winternitz K., Winternitz A., Mádi, Fábián, Szalkai Vezetőedző: Csernai Gábor

 

 

Astra: Vincze – Szabó, Megyes, Dikanová, Dombai Cserék: Kovács – Király, Kakuszi, Gyöngyösi Vezetőedző: Dombó János Sárga lap: Urbán, Szalkai illetve Kakuszi Gólszerzők: Urbán illetve Szabó (4), Kakuszi, Dikanová

 

 

A mérkőzés elején kissé visszafogottan kezdett az Astra, de szép lassan átvette a játék irányítását a házigazdáktól. Szabó Boglárka ismét hozta a gólokat és az egész csapat jelesre vizsgázott küzdőszellemből. Megdöbbentő, hogy ( az alapjátékosokon kívül ) szinte évről-évre más-más összetételű csapattal szerepel a kiskunfélegyházi gárda, de mindig sikerül valami olyat kifőznie Dombó Jánosnak, amiből egy bajnokesélyes „menü” szolgálható fel. Hiába távoznak válogatott játékosok ( Szekér, Halászi, stb…) és jönnek fiatalok, az Astra minden évben meghatározó szerepet tud betölteni a hazai női futsalban. Valamit nagyon jól csinálnak…SZERENCSÉRE!

 

Csernai Gábor, BME: – A mai napon hiába játszottunk jól, hiába dolgoztunk ki rengeteg ziccert, gólt mégis mindig az ellenfelünk lőtt. Az első félidőben helyzet nélkül találtak három gólt is. Lehet többek között ezért állnak ők a tabella első helyén. Mi nagyon jó úton járunk, mai játékunk közelített a futsal nevű sportághoz. Hiszem, hogy ez lassan komoly eredményekkel fog párosulni. Kár, hogy most nem adnak pontot a szép játékért. Természetesen gratulálok az Astrának.

 

 

Megyes Ágnes, Astra: – Nagyon örülök a mai győzelmünknek, hiszen tudtuk milyen nehéz mérkőzés vár ránk, és hogy mennyire fontos a 3 pont. Az elején kicsit nehézkesen kezdtünk, de aztán sikerült belelendülnünk, mindenki ott volt fejben és tudásának legjavát próbálta hozzá tenni a mai győzelemhez. Értékes három pontos sikert értünk el.

 

 

Vélemény, hozzászólás?