U18 Két meccs, egy győzelem!

17506122 1499587076741584 769091170 n

Az U18-as  lányok kezdték meg legutoljára a tavaszi rajtot, de mindjárt egy hétre két mérkőzés is jutott csapatunknak. Szerdán az Újpest csapatához látogattunk, ahol igazi “idény eleji formás” meccset játszottunk a lilákkal. Nem lehetünk elégedetlenek a támadójátékkal, hiszen hét szép gólt sikerült lőnie a csapatnak. A mérkőzés végeredménye 7-2 a javunkra.

A heti második mérkőzésen szombaton, a Ferencvárost fogadtuk a CSHC pályán. Úgy hozta a sors, hogy egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon sikerült két góllal nyerni az FTC ellen hazai pályán, és a lányok reménykedtek abban, hogy ez jó előjel a mérkőzésre. Sajnos ennek ellenére, -és annak ellenére is-, hogy ősszel is nagy iramú, izgalmast mérkőzés játszottunk a Ferencvárossal, az első félidőben nagyon visszafogottan játszottak a lányok. Ennek eredménye két hiba-az egyik büntető- és egy szögletből becsavart gól..A félidő végén még sikerült szépíteni Krascsenics Csilla szabadrúgás-góljával. A szünetben rendeztük a sorokat, és a második félidőben már olyan mérkőzést játszott egymással a két csapat, ami igazolta a rangadó jelzőt. Sajnos hiába próbálkoztak lányaink, sehogy sem sikerült a kapuba találni, pedig a lehetőségek, és a helyzetek megvoltak. Csapatunk nem tudott gólt szerezni ellenfelünk viszont a 67. percben egy indítás után még betalált, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt a Ferencváros javára.


Április 04-én a DVTK ellen javíthatnak majd a lányok!

 

Vélemény, hozzászólás?