U16 Győzelem a nyitányon!

U16-os csapatunk az első őszi nagypályás mérkőzésén az Újpest FC csapatát fogadta a CSHC pályán. Labdarúgásra ideális időjárásban léptek pályára lányaink, a beköszöntő meleg időnek mindenki örült, csapatunk pedig nem akarta elrontani a szülők, szurkolók örömét ezen a napos délelőttön, ezért mindenképpen győzelemre törekedett az első percektől kezdve. Már az első félidőben is csapatunk irányította a játékot, rengeteg helyzetet dolgoztak ki lányaink az ellenfél kapuja előtt, de az első két találatunkat les címén érvénytelenítette Domján Anna játékvezető. Csapatunk egy pillanatra sem állt meg szinte minden percben veszélyes támadásokat vezettek ellenfelünk kapujára, éppen ezért tulajdonképpen váratlanul a 21. percben egy átlövéssel vezetést szerzett az Újpest. Nem tarthatott sokáig  a lilák öröme, mert a 32. percben Megyes Melánia egalizálni tudott, és a 38. percben már 3-1-re vezetett csapatunk Nádudvari Anna két találatával.

A második félidő már tényleg örömfocit hozott a lányoknak, ráadásul Király Bianka szinte az összes cserejátékosát pályára tudta küldeni. 7-1 lett a vége, és számunkra külön öröm, hogy a kisebb korosztályokból is már pályára tudnak lépni játékosok, sőt, Godzsa Ivett élete első nagypályás U16-os bajnokiján két gólt is szerzett!

 

Lányaink a következő fordulóban a Vasas csapatánál vendégeskednek, reméljük hasonló sikerrel zárják majd azt a mérkőzést is.

 

U16 nagypálya keleti csoport 11. forduló

 

Astra-4IG-HFC – Újpest FC 7-1

g: Nádudvari Anna (2), Szirényi Vivien(2), Godzsa Ivett(2), Meggyes Melánia ill. Szántó Noémi

 

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

 

Szép volt lányok! Gratulálunk!

 

Vélemény, hozzászólás?