Kettőből Egy!

kecso dupla

Ezen a hétvégén U16-os és U19-es csapatunk is a Mercedes-KLA ellen lépett pályára. A kisebbek szombaton az U16-os nagypályás bajnokságban, a nagyobbak pedig vasárnap az U19 kiemelt bajnokságban tették meg ugyanezt.

Azért tettük egy cikkbe a két mérkőzést, mert mindkét meccsen a játék képe hasonló volt a mi csapataink szemszögéből, ugyanakkor a kisebbek -ellentétben a nagyobbakkal- nem tudtak győzni.

Egyik csapatunk számára sem sikerült fényesen a találkozó.

U16-os csapatunk talán nem hitt eléggé benne, hogy az őszi vereség után tavasszal nyerhet a kecskeméti lányok ellen. Pedig nem indult rosszul a mérkőzés, az első 10 percben még kiegyenlített csata folyt a pályán, majd ahogy telt az idő Szabó Erika lányai átvették a mérkőzés irányítását. A 12. percben ellenfelünk Császár Ibolya révén megszerezte a vezetést, és még a félidő vége előtt meg is duplázta előnyét-ismét Császár Ibolya volt eredményes-.

A második játékrészben is inkább ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de gólszerzési lehetősége mégis inkább lányainknak akadt. A második félidőben pályára lépő Horváth Fanni lendületet vitt csapatunk támadójátékába, és ezzel több lehetőség is akadt a kecskeméti kapu előtt, amelyekből két komoly helyzetet is sikerült kialakítani, de nem tudtunk ellenfelünk kapujába találni.

Végül a 2×40 perc letelte után maradt a 0-2-es eredmény, amiből tanulság lehet játékosainknak az, hogyha jobban hisznek magukban, akkor ez máshogy is alakulhatott volna!

U19-es csapatunknak nagyon sok “üresjárat” van mostanság a bajnoki meccsek között, és ez nem biztos, hogy előnyös lányaink számára annak tükrében, hogy nem igazán tudjuk játékban tartani csapatunkat. Bár Dombó János egyre több lehetőséget ad az U19-es lányoknak is az NBI-es mérkőzéseken,  de több az olyan játékosunk, aki már két hete nem játszott bajnoki mérkőzést, és talán ennek okán nem igazán tudtak úgy játszani a lányok, ahogy az elvárható lenne. Az első perctől kezdve lányaink irányították a játékot, és birtokolták többet a labdát, ennek meg is lett az eredménye:Vígh Dia már a 6. percben megszerezte a vezetés csapatunk számára. Miután a kapunkban Hermann Tononak sem akadt különösebb dolga az egész mérkőzésen (talán egyszer kellett komolyabban hárítania), nem volt benne a meccsben, hogy ellenfelünk csapatunk fölé kerekedik, mégis akadozott a gépezet, nem működött igazán a játék. Az 55. percben Nádudvari Anna növelte csapatunk előnyét, majd a mérkőzés vége előtt Fóner Viktória is meglőtte ebben a szezonban első bajnoki találatát, és ezzel be is állította a 3-0-ás végeredményt csapatunk számára.

Több volt ebben a mérkőzésben, játékban fel kell javulnia csapatunknak, mert a következő ellenfelünk a Ferencváros lesz április 8-án, és ellenük már sokkal összeszedettebb, jobb játékot kell produkálnia a lányoknak, ha győzni szeretnének!

 

U16 nagypálya Keleti csoport 13. forduló

 

Astra-4IG- HFC  – Mercedes-KLA 0-2

g: Császár Ibolya

 

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

U19 Kiemelt csoport 14. forduló

 

Astra-4IG-HFC – Mercedes-KLA 3-0

g: Vígh Diána, Nádudvari Anna, Fóner Viktória

 

A mérkőzés jegyzőkönyveIDE kattintva megtekinthető!

 

Vélemény, hozzászólás?