Célunk, hogy jövőhéten dőljön el minden!

 

 

Fontos mérkőzéseket játszott felnőtt csapatunk az elmúlt hetekben, de a mostani hétvégén biztosan arra törekszenek a lányok, hogy csak jövőhéten érjen véget számukra a szezon. Futsalban ugyanis a három győzelemig tartó párharc állása 2-1 a HTE javára, ezért szombaton csapatunknak az a célja, hogy kiharcolja az ötödik mérkőzést, ehhez pedig győzni kell Szigetszentmiklóson. Vasárnap ugyanezt kell megvalósítani a szombathelyi lányok ellen. A Jet-Sol Ligában az 5. helyért játszik csapatunk, és a két nyert mérkőzésig tartó párharcban a Haladás-Viktória csapatáé az előny, miután múlthéten 3-0-ra győztek hazai pályán lányaink ellen.

A felnőtteken kívül ezen a hétvégén csak a legkisebbek játszanak. A szezon utolsó Bozsik tornáira kerül sor szombaton a Kelen pályán, illetve hétfőn Siklóson.

 

 

Női Futsal NBI Döntő 4. mérkőzés

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls FC – Hajdúböszörményi TE

2018. május 26. 19.30 h., Szigetszentmiklós, ÁJTI Sport-és Rendezvénycsarnok (Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81, 2310)

 

Jet-Sol Liga Női NBI 5. helyért, 2. mérkőzés

Astra-4IG-HFC – Haladás Viktória FC

2018. május 27. 13.00 h., Üllő SE Sportpálya

 

U13 Bozsik Torna

2018. május 26. 15.00 h., Kelen pálya

Megnyitó: 14.45 h

Mérkőzések:

15.00 – 15.20  Kelen SC – Astra-4IG-HFC

15.23 – 15.43  FTC – Astra-4IG-HFC

15.46 – 16.06  Airnergy FC – Astra-4IG-HFC

16.09 – 16.29  Kőbányáért SE – Astra-4IG-HFC

Torna lezárása: 16.55 h

 

U11-U13 Bozsik 5. Tavaszi Csoport Torna

2018. május 28. 16.00 h, Siklós

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

 

Vélemény, hozzászólás?