Hétvégén kezd az utánpótlás!

rajt

Szeptember elsején kezdődik az őszi szezon az utánpótlásban. Klubunk ezúttal két U19-es csapatot is indított, melyekből az egyik a már megszokott Kiemelt bajnokságban versenyez, a másik pedig a Dél-Keleti csoportban küzd majd az ellenfelekkel. A tavalyi U19-es csapatunk kerete lényegesen átalakult, mondhatni teljesen új csapattal vágunk neki a legjobbak elleni küzdelmeknek, míg az “új” U19-es gárdánk is először lép majd pályára ebben az összeállításban. Az első fordulóban mindkét csapatunk hazai pályán kezd: a kiemelt csoportban a Kaposvár együttesét, a dél-keleti csoportban pedig a Monor csapatát fogadják lányaink.

U16-os csapatunk szintén szombaton vág neki a bajnokságnak, méghozzá ezúttal a kiemelt csoportban. Ebben a keretben is voltak változások a tavalyihoz képest, hiszen itt is voltak kiöregedő játékosok, de sikerült “erősíteni”, méghozzá a tavalyi futsal ezüstérmes csapatunkból érkeztek játékosok, akik ezúttal nagypályán is szeretnének sikereket elérni. A felkészülési mérkőzések alapján mondhatjuk, hogy lányaink készen állnak a nagyobb megmérettetésre, és már nagyon várják az első mérkőzést, melyet a Kelen SC csapata ellen vívnak majd.

 

Felnőtt csapatunknak ezen a hétvégén szünet van a bajnokságban, mert felnőtt női válogatottunk az utolsó vb-selejtezőjére készül.

 

Részletes program:

 

U19 Kiemelt csoport 1. forduló

Astra HFC – Kaposvári Rákóczi BFLA

2018. 09. 01. ,12.00 h, Csepel, CSHC pálya

 

U19 Dél-Keleti csoport 1. forduló

Astra HFC – Monori SE

2018. 09.01. ,14.30 h, Csepel, CSHC pálya

 

U16 Kiemelt csoport 1. forduló

Kelen SC – Astra HFC

2018. 09.01. , 10.00 h, Kelen SC Sporttelep

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

 

Vélemény, hozzászólás?