astratolnaffffff

Hétvégén indul a Futsal Bajnokság!

Ezen a hétvégén a futsalé lesz a főszerep, hiszen NBI-es csapatunk MLE elleni mérkőzését hivatalból elhalasztotta az MLSZ, az utánpótlás bajnokságok pedig szünetelnek mert az U17-es válogatottunk EB-selejtező tornán vesz részt Macedóniában.

Azonban foci nélkül sem maradunk majd, hiszen csütörtökön U14-es csapatunk az Újpest csapatánál vendégeskedik, illetve U11-es Bozsik torna is lesz vasárnap a Kelen pályán.

Felnőtt csapatunk vasárnap a futsal NBI első fordulójában fogadja a Tolna csapatát. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a találkozó, már csak azért is, mert több korábbi Astra játékos is szerepel a vendégek keretében.

Ahogy már a tavalyi bajnokságban is megszokott volt, futsal utánpótlás csapatunk ezúttal is páros mérkőzést játszik a felnőttekkel. Az NBI-es mérkőzés előtt lép pályára U17-es csapatunk teljesen új kerettel.

 

Részletes program!

 

Női Futsal NBI 1. forduló

Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC – WSH Tolna-Mözs

2018. szeptember 23.       17.00 h Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

 

Leány futsal I. osztály U17

Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC – Tolna-Mözs

2018. szeptember 23.        15.00 h Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

 

Lány U14 Közép csoport 4. forduló

ÚFC – Astra HFC

2018. szeptember 20.        14.00 h Újpest Labdarúgó Sportcentruma

 

Bozsik U11

2018. szeptember 23.       13.00 h Kelen pálya

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.