Fájó vereség…

 19. forduló

Astra-Alef HFC – MLE-Sportmap APP 1-2 (1-1)
g: Szabó Boglárka (11’), ill., Joscak Maja (15’), Vári Viktória (88’)

Felnőtt csapatunk a Jet-Sol Liga 19. fordulójában az MLE csapatát fogadta Üllőn. Az első játékrészben fölényben játszott csapatunk, meg is szerezte a vezetést a 11. percben Szabó Boglárka fejesgóljával. Sokáig azonban nem tartott az előny, a 15. percben egy egyéni akció után Joscak Maja talált Farkas Katalin kapujába. Az egyenlítés után csapatunk fölénye az első játékrész további részében is megmaradt, de a helyzeteket, lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. A második játékrész is hasonlóképpen indult, Astra lehetőségek, Szabó Boglárka kapufa, aztán egyre inkább elkezdett veszélyeztetni az MLE is. Az idő múlása pedig leginkább ellenfelünknek kedvezett, akik érezték a lehetőséget ebben a mérkőzésben és egyre nagyobb elánnal támadták csapatunk kapuját. Ennek a 88. percben meg is lett az eredménye, egy ígéretes pécsi támadás végén Vári Viktória az ötös sarkáról emelt a hosszú sarokba. Bár négy percet ugyan hosszabbított a játékvezető, Kiss Anikó Tünde, több találat már nem született, így az MLE csapata 2-1 arányban megnyerte a mérkőzést.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

A mérkőzés összefoglalója: 

 

Következő mérkőzés: Szent Mihály

Foto:Jánosi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?