Ismét Bozsik tornán jártunk

A legkisebbjeink részére ezúttal az UTE szervezésében került megrendezésre az aktuális Bozsik torna, amely a tavaszi szezonban már a harmadik volt. Esetünkben a tavaszi jelző nem volt elmondható az időjárásra, hiszen igencsak hűvös idő fogadott bennünket. Igaz, sokan és sokszor elmondták már, hogy ravasz a tavasz. A változékony időjárás csapatunkkal is kibabrált, hiszen több játékosunk nem állt a szakvezetők rendelkezésére betegség miatt. Közhely ugyan, de hatalmas igazság: mindig a jelenlevő keret a legerősebb, és ezt a lányok bizonyították is az eseményen. Sorrendben az UTE, Budaörs, Kelen SC és a FTC csapata ellen mérkőztünk meg. A győzelem ezúttal elmaradt, de gólokban nem szenvedtünk hiányt a mai napon sem. Csapatunk mindent megtett, de az ellenfelek ezúttal jobbak voltak. Jó volt látni, hogy a meccsen kívüli beszélgetések már nem csak egyesületen belül történnek, hanem a riválisok játékosaival is. A gólokról már tettem említést, de a nap legnagyobb meglepetése a kapuban történt, ahol Wolf Petra és Brauner Hanna egymást múlta felül. A különdíjat ezúttal Wolf Petra kapta magabiztos kapusteljesítményéért, és védőmunkájáért, melyhez gratulálunk!
Bakonyi Csaba edző véleménye: „Egy család ereje – ahogy egy hadsereg ereje is – attól függ, mennyire lojálisak egymáshoz a tagjai” ezzel az idézettel kezdeném, ami a Gyilkos elmék című filmben hangzott el. A mai csapatot hasonlíthatom egy családhoz, de sokkal jellemzőbb, ha egy hadsereghez hasonlítom! Büszke vagyok a lányokra, akik vállvetve, együtt-egymásért küzdöttek. Voltak hibák, várhatóan lesznek is, de Dolly és én is azon dolgozunk, hogy ezekből egyre kevesebb legyen. Én ezt a csapatot még ilyen fegyelmezetten játszani nem láttam. Hatalmas köszönet a szülőknek, hogy egész nap buzdítottak minket, de jó volt hallani, hogy az UTE korosztályos játékosai is mellénk álltak Mihalik István edzőjük vezetésével. Ma is jó volt Astra edzőnek lenni.”

Vélemény, hozzászólás?