Győzelem Makón

 20. forduló

Szent Mihály FC – Astra-Alef HFC 1-3 (0-0)
g: Török Lilla (84.’) ill., Sipos Lilla (65.’, (87.’), Vidács Krisztina (73.’)

Felnőtt csapatunk a Jet-Sol Liga utolsó előtti fordulójában a Szent Mihály együttesénél vendégeskedett Makón. Lányainknak a bajnokság szempontjából már nem volt tétje ennek a mérkőzésnek, de az MLE elleni vereség után, mindenképpen győzni szeretett volna csapatunk. Bár lányaink birtokolták többet a labdát, és irányították a mérkőzést a gól nehezen akart megszületni, sőt a félidőben még 0-0-ás döntetlenre álltak a csapatok. A második játékrészben is nagy nyomást gyakorolt csapatunk ellenfelére, de csak a 65. percben tört meg a jég, ekkor Sipos Lillának sikerült bevenni a szegedi kaput. Nyolc perccel később Vidács Krisztina is eredményes volt, így kétgólosra nőtt az előny. A 84. percben Török Lilla még ugyan tudott szépíteni, de ezzel el is lőtte minden puskaporát a szegedi együttes, Sipos Lilla pedig a 87. percben visszaállította a kétgólos különbséget, és csapatunk így 3-1-re megnyerte a mérkőzést.
Dombó János lányai a Jet-Sol Liga utolsó fordulójában a bajnoki döntős Ferencvárost fogadják majd Üllőn.

 

A mérkőzés összefoglalója: hamarosan..

 

Vélemény, hozzászólás?