Vereség a Vasastól

U16 nagypálya keleti csoport 1. forduló

Astra-Alef HFC – Vasas Kubala Akadémia 0-5

U16-os csapatunk Üllőn fogadta a Vasas Kubala Akadémia együttesét a keleti csoport első fordulójában. Keretünk erre a szezonra jelentősen átalakult, hiszen aki követte az előző szezonban ezüstérmes csapatunk mérkőzéseit, az tudja, hogy a tavalyi kezdőcsapatból talán Reibl Orsolya volt az egyetlen, aki vasárnap is pályára lépett. A 2003-asok kiöregedtek az U16-os korosztályból, valamint a Siber ikrek sem állnak már a csapat rendelkezésére, így több olyan játékos is pályára lépett, akiknek ez volt az első nagypályás bajnoki mérkőzése. Lányaink igyekeztek az eddig tanultakat alkalmazni a mérkőzésen, de Virág Annát nem tudták tartani, aki háromszor is beköszönt Kinka Petra kapujába.  Rajta kívül Major Fanni szerzett még két találatot, aki keretbe foglalta a mérkőzést, hiszen az első, és az utolsó gólt is ő szerezte.
Csapatunknak nem lesz könnyű dolga ebben a szezonban, hiszen hozzá kell szokniuk a lányoknak a nagypályához, és olyan csapatokkal kell majd felvenni a versenyt, akik átlagéletkorban idősebbek nálunk. Nagyon fiatal a jelenlegi U16-os koroszályunk, többségben 2006-os születésű játékosok alkotják, sőt a 2007-es születésű Döbröczöni Zoé is a kezdőcsapatban kapott helyet ezen a mérkőzésen.
Csapatunk dolgozik becsülettel az edzéseken, és a türelem, valamint a munka meghozza majd az eredményeket is.

Hajrá lányok!

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető

Vélemény, hozzászólás?