Bosszantó vereség a Szegedtől

U19 Kiemelt csoport 3. forduló

Astra-Alef HFC – Szent Mihály 1-3 (1-1)
g: Kubitsch Eszter (15.) 

U19-es csapatunk a kiemelt csoportban a Szent Mihály együttesét fogadta Csepelen. Jól kezdődött lányaink számára a mérkőzés, hiszen csapatunk birtokolta többet a labdát, és javarészt az ellenfél térfelén folyt a játék. A támadások előkészítése is jól működött, azonban támadóink nem voltak elég hatékonyak, és így az ellenfél védelme a lövés előtti pillanatokban mindig tisztázni tudott. Egy sarokrúgás után aztán a 15..percben Kubitsch Eszter találatával megszerezte csapatunk a vezetést. Nem sokáig tudtunk örülni, hiszen egy gyors támadásvezetés után gyakorlatilag veszélytelen lehetőségből egyenlíteni tudtak a vendégek. Csapatunk próbálta tovább birtokolni a labdát, de az egyenlítő találat után kicsit magára talált ellenfelünk, és kiegyenlítettebbé vált a játék. Több gól azonban nem esett, így 1-1-es döntetlenre álltak a csapatok a szünetben.
A második játékrész elején is többet volt csapatunknál a labda, azonban az 56. percben több játékosunk rossz döntési sorozatából megkaptuk a második elkerülhető gólunkat. Elől pedig Kubitsch Eszter kivételével nem volt átütőerő a játékosokban, hiába lőttünk messziről is kapura, nem sikerült jól célozni.. Talán Kubitsch Eszter nevéhez fűződik a legnagyobb lehetőségünk is: úgy 35-40 méterre az ellenfél kapujától bal oldalról megpróbálta átívelni a kicsit kintebb álló szegedi kapust. A labdát már szinte mindenki bent látta, valószínűleg egyedül a szegedi hálóőr gondolta másképp, mert valahogy még vissza tudott érni, és kiütötte a játékszert mielőtt az beesett volna a gólvonal mögé..
Itt nincs gól, és még a kapufa se nekünk segít: a 77. percben Savanya Csilla átlövése a kapufáról pattant be Török Noémi kapujába. Ezzel a találattal pedig 3-1-re megnyerte a mérkőzést a Szent Mihály együttese.

Támadónk, Kubitsch Eszter véleménye a mérkőzésről:“Nagyon örülök annak, hogy így tudtam visszatérni a sérülésemből, hogy rögtön az első két bajnokin gólt lőttem, viszont annak jobban örültem volna, ha nem szerzek gólt, de sikerül nyernünk. Az első félidőben egyértelműen uraltuk a meccset, a vezető találat után jött gyors egyenlítés viszont megzavarta a csapatot. Sajnálom, hogy a második félidei emelésem nem lett gól, mert ahogy mindenki, én is bent láttam már, de menni kell tovább, és remélem, hogy a Haladás ellen már eredményesebbek leszünk.”

Csapatunk egy hét múlva a Haladás Viktória ellen lép pályára Szombathelyen.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.