NB II-es csapatunk szombaton a Tichy Lajos Sportcentrumban fogadta a Vasas Kubala Akadémia együttesét, és esős időjárásban is magabiztos, 6–1-es győzelmet aratott.
Astra HFC – Vasas Kubala Akadémia 6-1 (3-0)
g: Németh Virág (2), Csuhai Vivien, Marek Réka, Kövy Elza, Quiroga Salas Paula Valentina
Astra HFC: Halla Petra (Gévay Dorka 46.) – Tőzsér Vanda (Hollósi Tünde 69.), Kövy Elza, Fésűs Janka (Hári Kata 58.), Nádudvari Anna, Pap Nóra ( Angyal Dorottya 69.), Quiroga Salas Paula Valentina, Rojtos Bernadett (Balogh Orsolya 58.), Csuhai Vivien, Marek Réka (Antalicz Alexandra 58.), Németh Virág (Kirschner Kamilla 69.).
Vezetőedző: Turtóczki Sándor
A mérkőzés kiválóan indult számunkra: már a 2. percben megszereztük a vezetést, amikor egy beadást követően Németh Virág érkezett jó ütemben, és közelről a kapuba passzolta a labdát (1–0).
Fölény és további gólok az első félidőben
A korai találat után egyértelműen csapatunk irányította a játékot. A labdabirtoklás és a helyzetek tekintetében is fölényben futballoztunk, míg ellenfelünk ritkán jutott el kapunkig-Halla Petrának mindössze egy alkalommal kellett védenie egy sarokrúgást követően.
A kialakított lehetőségek közül az első félidőben még kettőt sikerült értékesítenünk, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk szünetre.
Nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést
A második játékrészben sem változott a játék képe: továbbra is mi domináltunk, és sorra alakítottuk ki a helyzeteket, lehetőségeket, és ezekből, -ahogy az első negyvenöt percben is-, sikerült hármat is értékesíteni.Vezetőedzőnk, Turtóczki Sándor a mérkőzés során minden játékosnak lehetőséget biztosított, a pályára lépők pedig éltek is ezzel, és hozzátették a maguk részét a győzelemhez.
A vendégek a 90. percben egy büntetőből szépítettek, de ez már nem befolyásolta a találkozó végkimenetelét.
Megérdemelt siker és tabellaelsőség
Csapatunk végig kézben tartotta a mérkőzést, és teljesen megérdemelten tartotta itthon a három pontot. A helyzetek alapján akár nagyobb különbségű győzelem is születhetett volna.
A közvetlen rivális pontvesztéseinek köszönhetően, valamint ennek a sikernek az eredményeként NB II-es csapatunk átvette a vezetést a keleti csoport tabelláján, és tovább halad a kitűzött célok felé.
Nincs megállás
A bajnokság nem áll meg: csapatunkra már szerdán újabb mérkőzés vár, hiszen április 1-jén Gödöllőn lépnek pályára a lányok.
