Felnőtt futsalcsapatunk péntek este Salgótarjánban lépett pályára az NB I-es tagságért zajló osztályozó visszavágóján. Az első mérkőzésen egygólos előnyt szerzett ellenfelünk, de futsalban ez egyáltalán nem számít ledolgozhatatlan hátránynak, így lányaink ennek megfelelő hittel készültek a mindent eldöntő összecsapásra.
Salgótarjáni VSE – Astra HFC 1-4 (0-1)
g: Csuhai Vivien, Marek Réka, Pap Nóra, Németh Virág
Astra HFC: Halla Petra – Pap Nóra, Csuhai Vivien, Németh Virág, Szabóné Megyes Ágnes, Gévay Dorka, Hári Kata, Kövy Elza, Hagymásy Zsuzsanna, Marek Réka, Rojtos Bernadett.
Vezetőedző: Dombó János
A találkozó előtt kisebb nehézséggel is meg kellett küzdenie csapatunknak, hiszen egy autópályán történt baleset miatt jelentős dugó alakult ki, így a megszokott mérkőzés előtti rutin is felborult. Ez azonban nem törte meg a lányokat, akik óriási elszántsággal léptek pályára a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.
Fantasztikus hangulat, óriási iram
Már a kezdő sípszótól érződött, hogy igazi kiélezett, kemény párharc vár a csapatokra. Nagyszerű hangulat uralkodott a csarnokban, mindkét együttest sok szurkoló kísérte el, akik végig fantasztikus atmoszférát teremtettek, sportszerű keretek között biztatva csapatukat.
Az első percekben mindkét oldalon akadtak helyzetek, de akár a hazaiak kapusa, akár Halla Petra remekül állta a sarat. A mérkőzés rendkívül nagy iramban zajlott, folyamatos taktikai csata folyt a pályán, rengeteg párharccal és kemény belépővel tarkítva a játékot.
Súlyos sérülés után érkezett a vezető gól
Az első félidő hajrájában egy sajnálatos jelenet borzolta a kedélyeket: Kövy Elza egy felívelt labdára érkezett, amikor ellenfele magasra emelt lábbal találta el az arcát. Az ütközés következtében játékosunk két első fogából is letört egy darab, a játék hosszú percekig állt az ápolás miatt. A szabálytalanság után szabadrúgáshoz jutott csapatunk, és az erre begyakorolt figura tökéletesen működött: Csuhai Vivien óriási gólt lőtt a felső sarokba, ezzel megszerezve a vezetést az Astrának!
A sérülés érthetően nagy hatással volt a mérkőzés hangulatára, ugyanakkor még nagyobb tüzet adott lányainknak.
Dombó János húzásai döntöttek
A második félidőben óriási tempót diktált csapatunk, rengeteg helyzetet dolgoztak ki a lányok, azonban sokáig nem sikerült újabb gólt szerezni. A 32. percben aztán szinte a semmiből egyenlített a Salgótarján, így ismét nyílttá vált a párharc. A hajrában azonban vezetőedzőnk, Dombó János minden húzása tökéletesen működött. A lányok fegyelmezetten és remekül alkalmazták azokat a taktikai változtatásokat, amelyekre a mérkőzés közben többször is szükség volt.
A nyomás végül meghozta az áttörést: előbb Marek Réka talált be, majd Pap Nóra növelte tovább az előnyt. A mérkőzés utolsó percében pedig Németh Virág góljával végleg eldőlt a feljutás sorsa!
Újra az NB I-ben az Astra!
Csapatunk összesítésben 5-3-ra megnyerte a párharcot, így a 2026/2027-es szezonban ismét az NB I-ben szerepelhet!
Elképesztően feszült, fordulatos, taktikai szempontból is magas színvonalú mérkőzést játszottak a csapatok. A Salgótarján remek ellenfélnek bizonyult, teljesítményük alapján valóban helyük lenne az élvonalban, de ezen az estén lányaink még náluk is többet tettek a sikerért, és hatalmas szívvel, akarattal, valamint kiváló játékkal harcolták ki a feljutást.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísérték csapatunkat Salgótarjánba, és végig fantasztikus hangulatot teremtettek a lelátón!
Gratulálunk játékosainknak, szakmai stábunknak és mindenkinek, aki hozzátett ehhez az óriási sikerhez!
