Hétvégén rajtol a Simple Női Liga tavaszi szezonja

Női NBI-es felnőtt csapatunk szombaton a Szent Mihály ellen kezdi meg a tavaszi szezont. Az őszi mérkőzést csapatunk nyerte 1-0-ra Szegeden. Azóta edzőváltás volt a Szent Mihálynál, és csapatunk is már az új vezetőedző, Szász Ferenc irányításával készül fel a találkozóra. Reméljük ezúttal is sikerül győztesen elhagyni a játékteret! Simple Női Liga 13. forduló Astra-Alef…

Tovább

Csak futsal lesz a hétvégén

A válogatott szünet miatt ezúttal csak futsalosainknak szurkolhatunk a hétvégén. Felnőtt, és U17-es csapatunk a Miskolci Vénusz együttesével csap majd össze vasárnap Üllőn. Az NBI-ben lányaink jelenleg a harmadik pozícióból várják az összecsapást, ellenfelük pedig a hatodik helyen áll a tabellán. Az előző fordulóban mindkét csapat döntetlennel zárt, hiszen a miskolciak 4-4-et játszottak a Tolnával,…

Tovább

Kezdődik a nagypályás szezon

Több csapatunk csak március közepén fogja elkezdeni a nagypályás bajnokságot, de már a mostani hétvégén is van miért szurkolni. Felnőtt csapatunk Magyar Kupa mérkőzéssel kezdi meg a tavaszi szezont, lányaink az ETO FC Győrrel csapnak össze a legjobb négybe kerülésért. FÖRCH Női Magyar Kupa 4. forduló ETO FC Győr – Astra-Alef HFC 2020.02.29.  14.00 óra…

Tovább