CSAK AZ EREDMÉNY VOLT SZÉP

Vasárnapra korai kezdést kértünk a vendéglátóktól, – hogy délután le tudjunk még menni Veszprémbe futsalcsapatunknak szurkolni a Magyar Kupa döntőjében -, így a mérkőzés 9.00 órakor kezdődött a Siketek műfüves pályáján, és a tabellán elfoglalt helyezéseket figyelembe véve, egy viszonylag könnyebb találkozónak ígérkezett. Ennek ellenére nem igazán sikerült meggyőző fölényt kiharcolnunk a pályán az első 10 percben, álmosan, összeszedetlenül támadtunk. Az ellenfél feltolt védekezése rendre megakasztotta támadásainkat, mivel szinte minden kilépő emberünket lesen állított meg a játékvezető. A folyamatos támadások vagy elakadtak, vagy a jól védő Török Tímea védte ki a rá sokszor egy-egyben támadó csatárok lövéseit. Az első találatunk a 10. percben esett, ekkor a fiatal Kancsár Evelin talált a hálóba, majd rá 8 perccel Zsinor Anita lekészítését a leshatáron kilépő Tóth Ágnes rúgta a hosszú sarokba. A félidő hátralévő részében még két gólt szereztünk Vojtkó Ivett révén, így 0-4-es eredménnyel zártuk az első 45 percet.

 

 

 

A második játékrészben tovább tartott nyomásunk, már összeszedettebben, szépen felépített támadásokat vezettünk. A folyamatos cserének köszönhetően több játékos, több helyen is lehetőséget kapott, felmérve azt, hogy azon a poszton mire is képes. A lelkes és szimpatikus hazai csapat szinte minden erejét a védekezésre összpontosította, de ennek ellenére újabb 6 találatot sikerült elérnünk Kisvári Lilla, Koch Fruzsina 2-2, Tóth Ágnes és Győző Tilla újabb góljaival. Megjegyezném, hogy a vendégcsapat legjobbja rutinos kapusuk volt, mindenképpen neki köszönhető, hogy nem lett nagyobb arányú a gólkülönbség.

 

Összességében elmondható, hogy egy lelkes, szimpatikus, a játékot élvező csapat ellen játszottunk, akiktől időnként nagyon ügyes megoldásokat láthattunk.

 

Következő mérkőzésünk rangadónak ígérkezik, vasárnap 14.00 órakor kezdődik az ASI csapata ellen.

 

 

Kormányőr SE. – Astra HFC.: 0-10 (0-4)

Vezette: Bárányos András

 

ASTRA HFC: Bocsárdi – Kisvári, Fodor, Borhi, – Kancsár, Tóth, Bozsó – Győző, Koch, Zsinor.   Csere: Vojtkó.

 

 

Góllövők: Kisvári Lilla (2), Vojtkó Ivett (2), Tóth Ágnes (2), Koch Fruzsina (2), Kancsár Evelin, Győző Tilla.

 

 

Tulics Márton Kormányőr SE: „ ….szeretném, ha az edzésen gyakorolt labdaátvételeket, átadásokat, alapvető technikai elemeket igyekeznétek tudatosan és pontosan végrehajtani. Szeretném, ha mindenki, úgy igazán kifutná magát, küzdene a csapatért. És mindemellett szeretném, ha mindenki jól érezné magát a pályán. Nem kell görcsölni csajok, végül is ez egy játék. Nyilvánvalóan kapunk majd gólokat, talán többet is mind kellene, de azért mi tegyük a dolgunkat ………”

 

Ehhez hasonló szavakkal küldtem pályára a lányokat és a meccs első perceiben nem volt szembetűnő, hogy az első helyezettel kell megmérkőznünk. A nyilvánvaló fölény sem vette a kedvünket. A más csapatokra jellemző veszekedés nélkül, egymást bíztatva játszottak a lányok. Időnként nem spórolva a jókedvvel, meg megnevettették egymást,- igazából nem is akarom tudni, hogy mivel…

Persze a derű ellenére sorra jöttek a gólok. Az első potyának mondhatók után, kidolgozott és tudatos támadások értek minket. Szemmel látható volt a képzettségbeli különbség. Az Astra játékosai gyorsaságban és technikai tudásban is felülmúltak minket, megpecsételve ezzel a forduló sorsát.

Mindezek ellenére minden játékosom jól érezte magát, és bár fáradtan, de jó kedélyűen hagyta ott a pályát.

 

Az Astra HFC csapata példaképül szolgál nekünk a jövőt tekintve. Alázattal és odaadással hajtottak a mérkőzés minden pillanatában. Őszintén kívánok mindnyájuknak további sportsikereket és kiváló egészséget!

 

 

Tóth Ágnes: A számszerű eredményen kívül, ha valaki a csapatunkból büszke lenne a mutatott játékra, annak most szólok, hogy ne tegye! Mondhatnám, hogy a Kormányőr csapata az első félidőben a feltolt védekezésével „megevett minket reggelire”… Ahol ennyi rutinos, tizen-éve futballozó játékos van, az nem játszhat így, hétvégére az ASI ellen ez a teljesítmény kevés lesz, jó lesz felkötni a gatyátJ A mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy edzőnk nem volt jelen a mérkőzésen, mert erre a teljesítményre nem lenne büszke, de én sem vagyok!

 

További sok sikert kívánok a Kormányőr lelkes lányainak, és edzőjének, valamint gratulálok kapusuk teljesítményéhez! A hobbifoci erről szól…

Vélemény, hozzászólás?