ÁTESTEK A TŰZKERESZTSÉGEN A KICSIK(videó)

A Félegyházi Mókusok által szervezet Női futsal tornán vett részt utánpótlás csapatunk.
Mivel az Izsáki csapat különböző problémák miatt nem tudott részt venni, így a három félegyházi csapat 2X20 perces mérkőzéseket játszott egymás ellen, körmérkőzéses rendszerben. Az  Astra – Bulls csapata zömmel 7-11 éves lányokkal lépett pályára, néhány 14 évessel kiegészülve. A másfél hónapja készülő Astra- Bulls lányok füves pályán edzettek eddig és ez meg is látszott, az első labdaérintéseken, ennek ellenére jól teljesített a korosztály, hiszen az egymás után 4X 20perces mérkőzéseket jó erővel bírták. Az első mérkőzést 11 éves fiúkkal, a másodikat a Kismókusok u15 csapatával vívtuk meg.
Most még az eredmény másodlagos, de minél több ilyen mérkőzésre lenne szükség a közel jövőben. Az  Astra- Bulls csapatában a 11éves  Gál Bianka lett a legtechnikásabb játékos.  
A munka folyik tovább, augusztus 28- 29- 30-án napközis rendszerben készülnek a lányok Szalai Gábor szakosztály menedzser támogatásával, ahol Dombó János szakmai igazgató és   Molnár Judit  utánpotlás edző mellett a többszörös válogatott   Szabó Boglárka is meglátogatja a kicsiket.
KHTK U 11 – MÓKUSOK 2 :0
KHTK U 11 – ASTRA U  7 : O
ASTRA U 7-11  – MÓKUSOK O : 2
VÉGEREDMÉNY :
1.KHTK U 11
2. VARIENS STATOIL MÓKUSOK U 15
3. ASTRA HUNGARY KISKUNFÉLEGYHÁZI BULLS SE U 7-11
CSAPATOK LEGJOBBJAI :
TÓTH ERIK — KHTK U 11
SZABÓ EDINA – MÓKUSOK
GÁL BIANKA — ASTRA U 7-11
tudósított: Szabó Nóra