JÓL SIKERÜLT AZ ÚJ JÁTÉKOSOK „BEMUTATÁSA” (video)


Szép csendben – minden felhajtás nélkül  –  elkezdődött az Nb1-es  pontvadászat a női bajnokságban. Az újságok nem írtak színes beharangozókat, a focival foglalkozó honlapok sem adtak hírt róla, de a női labdarúgás szerelmesei mégis  szép számmal látogattak ki az Astra- Bíró-Kert FC első mérkőzésére Csepelre.

 

 

A vendég Szegedi AK Amazonok legutóbb három ponttal távoztak erről a pályáról így két dologra is kíváncsiak voltunk. Tudnak-e a vendégek most is meglepetést okozni és persze  arra, hogy  mutatkoznak be az újak a hazai csapatban?  ( Gondolom Dombó Jánost ezek mellett egy harmadik dolog is érdekelte, mégpedig az, hogy miként oldja meg a csapat , válogatottjai: Kovács Klaudia, Fogl KatalinNagy Anett vagy éppen egyik alapembere Pincze Gabriella  és a csapat kapitányának Sebestyén Györgyinek  a hiányát. )

 

Jelentjük, elsőre  nem muzsikált hamisan ez az új összetételű zenekar.  Az első félidőben  nagy lendülettel kezdtek a rózsaszínek és az újonc Godvár Kati már a 7. percben jelezte, hogy megérkezett. A 11.- ben Szekér  Anita  mutatta meg, hogy megfejtette  Kati  kódolt üzenetét és a maga módján válaszolt is rá. Csatlakozott még az üzengetők közé Megyes Ági a  22.-ben és egy szöglet után Jakab Kata a 32.-ben.   Megyes a szünet előtt még belőtte az ötödiket,  így vonulhattak a csapatok pihenőre.

 

Szünet után a lelkesedés csökkenni látszott a hazai lányoknál, vagy jóllaktak talán de tény, hogy visszavettek a lendületből  és  sokkal kevesebbszer jutottak el a vendég kapu elé. Na voltak azért helyzetek , nem kicsik – nagyok  de  sajnos kimaradtak.  Talán ez a düh is benne volt  Godvár Kati lövésében,  amikor is a labdát egy szépen felépített támadás végén egy jobboldali beadás után – női meccseken ritkán látható elementáris erővel – küldte a felsőlécre, ahonnan az a  gólvonal mögé vágódott. ( a meggörbült felső vas javíttatását már kezdeményeztük apukájánál!)

 

Mindent egybevetve soha rosszabb idénykezdése ne legyen a csapatnak, az eredménnyel mindenképpen elégedett lehet a csepeli gárda.

 

Dombó János  ( Astra HFC ) : Döcögősen indult a szezon és ha nem is jó játékkal de mindenképpen magabiztos győzelmet arattunk.

 

Cserenkó Szabolcs ( Szeged ) :  Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, a szünetben rendeztük sorainkat és a kissé kiengedett hazaiak ellen egy jó második produkáltunk. Gratulálok az Astrának a győzelemhez!

 

 

jakabzsolt

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

Képek a galériában

Vélemény, hozzászólás?