SZOMORÚ ŐSZI GYŐZELEM

 

Az ősz eddigi leggyengébb játékát nyújtottuk.

Először is írhatnám, hogy gratulálok magunknak a győzelemhez, mert idegenben nyolcat rúgni nem rossz eredmény. De! Sajnos itt nem a gólok száma a lényeg…A Kormányőr csapatát ismertük, tudtuk, hogy lesre játszanak, ennek ellenére 36-szor szaladtunk lesre…az első félidőben. A másodikban már talán csak 34-szer, de itt viszont már a pontos passzok kb. 20%-ra tehetőek. Mentségünkre szóljon, hogy a partjelző már csukott szemmel emelte a zászlót. Én az első félidőben még nyugodt voltam, de a másodikban már a saját játékom is idegesített. Rég jöttem le így a pályáról úgy, hogy nem élveztem ezt a csodálatos sportágat. El kell gondolkozni Mindenkinek, hogy mit tud hozzátenni egy meccshez.

 

Na, amit a Kormányőr ellen műveltünk az nagyon kevés. Rajtam nagyon észrevehető volt, hogy alig vártam a meccs végét. Más nevében nem tudok nyilatkozni, de az öltözőben elhangzottak alapján az egész csapatnak más felfogásban kell készülnie a következő mérkőzésre. Én bízom benne, hogy az Astrás lányok (és asszonyok) nem ennyit tudnak és bizonyíthatunk a Hegyvidék ellen. Bár, ha Janó látta volna a meccset, nem sokan mehetnénk a következő fordulóraJ. Készüljetek csajok, vasárnap újabb összecsapás vár ránk, jó játékot Nekünk! Mindenkinek jó edzést, tanulást, munkát, pihenést!

Kormányőr SE – Astra Silver  1-8 

Kormányőr SE: Kürtiné, Heer, Benedek, Csillag, Héver, Katzer, Török, Egyed, Tóth, Kis, Nagy.  Csere:Egyed helyett Márkus a 11. percben, Nagy helyett Csikós a 46. percben

 

Astra Silver:  Bocsárdi, Erdélyi, Komlós, Barna, Mészáros, Tóth, Bozsó, Szabó, Juhász, Usztics, Vidéki. Csere. Kiss N.

 

Góllövők: Heer Anett, illetve Bozsó Renáta (3), Szabó Nóra (2), Mészáros Edina (2), Komlós Andrea.

 

 

 

Bozsó Renáta

Vélemény, hozzászólás?