BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
Immár mondhatom, hogy szokásos helyünkön, a Pagoda Étteremben tartottuk meg évzáró vacsoránkat, ahol szinte valamennyi játékosunk, megjelenésével emelte az est színvonalát. Vendégeink között köszönthettük, Kiskunfélegyháza alpolgármesterét, Balla Lászlót, főszponzorunkat Bíró Kálmánt, de mellettük jelen volt minden edző és segítő is. A vacsora után, Dombó János klubigazgató rövid évértékelő beszéde következett, majd ajándékosztás, és a 2012-es évünket összefoglaló filmet tekintettük meg közösen.
NAGY SIKERE VOLT, C.RONALDO, DAVID BECKHAM és JUSTIN BIEBER JÁTÉKOSAINKNAK KÜLDÖTT VIDEÓÜZENETÉNEK:
ÉS BEMUTATKOZTAK JANUÁRI ÚJ IGAZOLÁSAINK IS:
Idén az Issues of Kalman zenekar adott élő klubkoncertet és a műsor után karaoke versenyre invitáltuk a résztvevőket. Mindenkinek kívánunk jó pihenést, ( bár még futsal csapatunk holnap Berettyón lejátszik egy NB I.- es mérkőzést ) találkozunk 2013- ban.
Minden játékosunknak, támogatónknak és szurkolónknak, és valamennyi sportszerető embernek
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
