
KUPAGYŐZELEM SZLOVÁKIÁBAN!
Immár másodszor sikerült elhódítanunk a IODICA KUPÁT és, így utólag bevallhatjuk, nem volt egyszerű a feladat. Többek között azért, mert a résztvevő csapatok közül a legkevesebb játékossal vágtunk neki az izgalmasnak ígérkező két napnak ( sérülések és egyéb elfoglaltságok ), és e mellett tudtuk azt is, hogy rajtunk és a Ferencváros fiatal csapatán kívül, a szlovák első osztály legjobb öt csapata is képviselteti magát. Ennek ellenére vereség nélkül zártuk a tornát és rúgtunk 47 gólt – ebből a torna gólkirálynője, Szabó Boglárka 27-et vállalt be – és mindösszesen 5 gólt kaptunk a 7 mérkőzésen. A több éve bajnok és idén is Bajnokok Ligája résztvevő Slovan Bratislava hálóját 5 góllal terheltük meg, miközben a miénk érintetlen maradt, így már a selejtezőkben sikerült kiszorítanunk az egyik legesélyesebb résztvevőt.
A kétnapos torna lebonyolítása, szervezése példaértékű volt, azt hiszem, hogy semmi kivetni valónk nem lehet, sem az ellátás, sem a szállás ügyében, sőt sikerült maradandó élményekkel hazaérkeznünk. A torna pörgős lebonyolítási rendszere is nagyon eltalált volt, a furcsaságot egyedül a futsal labda jelentette, hisz 5méteres kapukra, palánkos pályán még sohasem játszottunk ezzel a játékszerrel, de gyorsan hozzá lehetett szokni ehhez is. Ami szokatlan volt, az a szikrázóan kemény, néhol durvaságba átcsapó játékstílus, amit néhány csapat képviselt. Bizony szerencsések voltunk, hogy csapatunkat olyan nevek fémjelezték, mint Szekér Anita, Benkő Móni ( a torna leggyorsabb góljának szerzője ), Pincze Gabi, Molnár Jucus vagy Megyes Ági ( aki a torna legjobb játékosa címet érte el ) vagy éppen Szabó „úthenger” Bogi , akiknek keménységért sem kell a szomszédba szaladniuk, ha úgy hozza a sors, egyedül a félig sérülten is játékot vállaló Nagy Anett miatt kellett izgulnunk, de szerencsére ő is ( és térde is ) állta a sarat a heves küzdelemben. Mindenesetre nagyon értékes tornagyőzelmet arattunk, jó ellenfelek ellen és nagyon boldogok vagyunk és elégedettek! Gratulálunk minden résztvevőnek és a szervezőknek!
A torna végeredménye:
I. : Astra-Bíró-Kert FC
II. : Duslo Sala
III. : Ferencváros

