FÉL EGYKOR – FÉLEGYHÁZÁN!

 

Ünnepelni gyűltünk össze. Ünnepelni a Kupagyőzelmet, a sikert, az összefogást a minden problémán felülemelkedő sportszeretetet.  Gyertyát gyújtani  az ünnepi tortán és élvezni a siker ízét hazai környezetben.   Ebbe,  egyedül az Univerzum tudott volna „belerondítani”  ( és meg is tett érte rendesen mindent, ahogy az TŐLE el is várható ) de szerencsére ( vagy inkább a CSAPATUNK teljesítménye miatt )  nem sikerült a vendégek terve ( részletek lejjebb Varga Ferenc tollából ) így vidám hangulatban telt a meccs utáni „díszebéd”.  (jakabzsolt)

 

 

Értékes győzelemmel növelte előnyét az Astra  Bulls. A március 10-én rendezett Magyar Kupadöntő után ismét összecsapott a női futsal NB-I. két élcsapata. Mindenki nagyon várta, hogy a Magyar Kupagyőztes folytatni tudja-e jó szereplését a nagypályás válogatottakkal megerősített Univerzum ellen. Az Astra Bulls csapatában szintén játszott a nagypályás válogatott Szabó Boglárka is. A félegyházi szurkolók ismét fergeteges hangulatot teremtettek a sportcsarnokban.

 

 

Nagyiramban kezdték a csapatok az összecsapást. Már a mérkőzés kezdetén a hazaiak akarata érvényesült jobban. Veszélyes támadásokat vezettek a védekezésre berendezkedett vendégek ellen, akik csak kontratámadásokkal válaszoltak. Az első gól a 6. percben született, amikor Megyes Ágnes jobb oldalról élesen belőtte a játékszert, amire Szekér Anita jókor érkezett és biztosan lőtt a bal alsó sarokba 1-0. Nagy küzdelem alakult ki, az Astra veszélyes akciókat vezetett, de kimaradtak a helyzetek. A vendégek lehetőségeit a védők jól kontrolálták, vagy Vincze Anikó hárított magabiztosan.

 

 

Szünet után fokozódott az iram, felváltva forogtak veszélyben a kapuk a hatalmas küzdelemben. A vendégek is rátettek egy lapáttal és többször is veszélyeztettek. A 23. percben Pincze Gabriella ügyes labdaszerzést követően pontos labdával hozta helyzetbe Szabó Boglárkát, aki kilépett és helyzetét gólra váltotta, 2-0. A vendégek nem adták fel, szabadrúgáshoz jutottak a 27. percben és a leállított labdát Pádár Anita nagy erővel a bal alsó sarokba lőtte 2-1. Továbbra is lendületben maradtak a vendégek és a 30. percben szép támadást követően Halászi Kinga továbbítását Horváth Hanna élesen a léc alá lőtte. A bekapott gólok után az Astra csapategysége ismét megmutatkozott. Nagy nyomás alá helyezték a vendégek kapuját, és a 34. percben egy megítélt szabadrúgást kb. l2 méterről Szabó Boglárka hatalmas erővel a kapu bal felső sarkába helyezett, 3-2. 

 

 

Tóth Károly (Univerzum): Sajnálom, hogy egy pontrúgás döntötte el a mai mérkőzést.

Erőt fogunk meríteni a kisarányú vereségből és reméljük a későbbiekben ezt kamatoztatni tudjuk az Astra ellen a döntőben.

 

 

Dombó János (Astra-Bulls): Ez egy nagyon munkás győzelem volt. Ma egy teljesen más Univerzum ellen játszottunk, mint a kupadöntőn, akik megérezték pici hullámvölgyeinket.

Nagy szívvel játszott a csapat, kiválló Univerzumot győztünk le. Mai győzelmünkkel bebiztosítottuk helyünket a szuper döntőre.

 

 

Varga Ferenc

 

 

Vélemény, hozzászólás?