
AZ ASTRA URALKODIK AZ UNIVERZUMBAN
Vannak csapatok akik állandóan a pályán kívül vitézkednek. Bejelentenek, kijelentenek, nyilatkoznak, okoskodnak, jobban tudják, oktatják, magyarázzák. Vannak csapatok akik meg másképpen csinálják: teszik a dolgukat és játszanak, gólokat lőnek, meccseket nyernek de szerények maradnak, nem gondolják, hogy ők találták ki a spanyol viaszt. Helyette, hatalmas elánnal és nagy lendülettel vetik magukat aktuális ellenfelükre. Passzolnak, cseleznek, kapura lőnek, taktikáznak, ha kell keményen odaállnak. Nagy munkabírásuk van és az esetek többségében győztesen vonulnak le a pályáról. Most pont két ilyen csapat találkozott és, hogy ilyenkor mi történik, azt a gólösszefoglalóban megmutatjuk:
A meccset így látta a www.futsal-hungary.hu :
A női futsal Magyar Kupa második fordulójában az első osztályú bajnokságot 10 forduló után pont vesztesség nélkül vezető Astra-Bulls a hetedik helyen álló átalakulóban lévő Univerzum csapatával mérkőzött a hétvégén. Tét a legjobb nyolc közé jutás volt. A mérkőzés, és ezzel együtt a továbbjutás is eldőlt már a hetedik percben, amikor is az Astra már négy nullára vezetett. Aztán még megtoldották ezt néggyel az első félidőben, és a 8-0 bizony már csúfos vereséget sejtetett. Dombó János lányai azonban megkegyelmeztek az Univerzumnak, és a második félidőben visszavettek, és így „csak” 11-0 lett a végeredmény. Erre bizony nehéz mit mondani, ez megalázó, megszégyenítő eredmény. Nagy a baj az Univerzumnál, kíváncsiak vagyunk, hogy tudnak-e, akarnak-e váltani a téli szünetben Tóth Ferencék.

