KULTÚRÁLT MÉRKŐZÉSEN GYŐZTÜK LE A DUNAKESZIT

 

Már az első félidő előtt is annyi minden történt.  A csapatok bemutatása után László Gitta  végezte el a kezdő rúgást aki az Astra Kiskunfélegyháza egyik támogatójának csemetéje. A színfalak mögött köszöntötték a csapat moderátorát, szpíkerét a születésnapos Varga Ferencet, aki alig múlt 50 éves de 20 éveseket meghazudtoló elánnal veti rá magát a csapat körüli feladatokra. Szóval, már a kezdő sípszó előtt is volt látnivaló. Ezután kezdetét vette a mérkőzés, melynek egyik pikantériája az volt, hogy a vendégek két volt Astrással a soraikban érkeztek, de ez inkább a közönség soraiban okozott izgalmakat, a szereplők láthatóan rutinosan kezelték ezt, mindkét oldalról.  Ezután a szokásos gyors Szabó Bogi gól következett, majd a házi „versenytárs”  Zágor „Zebi” Bernadett is letette a névjegyét a Dunakeszinek, akik egy Szekér Anita találattal próbáltak meccsben maradni.  A félegyházi gárda szokásának megfelelően, szinte két percenként  dolgozott ki gólhelyzetet ellenfele kapuja előtt és ekkor még az értékesítésben is jól álltak. A szünetre  5-1 –es állással vonultak a csapatok és ami utána jött, azt már olvastam valahol…igen, megvan… azaz, hogy leginkább nekem olvasták :

 

József Attila – Altató:

 

 

Lehunyja kék szemét az ég,

lehunyja sok szemét a ház,

dunna alatt alszik a rét –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

Lábára lehajtja fejét,

alszik a bogár, a darázs,

velealszik a zümmögés –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

A villamos is aluszik,

– s mig szendereg a robogás –

álmában csönget egy picit –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

Alszik a széken a kabát,

szunnyadozik a szakadás,

máma már nem hasad tovább –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

Szundít a lapda, meg a sip,

az erdő, a kirándulás,

a jó cukor is aluszik –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

A távolságot, mint üveg

golyót, megkapod, óriás

leszel, csak hunyd le kis szemed, –

aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

Tüzoltó leszel s katona!

Vadakat terelő juhász!

Látod, elalszik anyuka. –

Aludj el szépen, kis Balázs.

 

 

Mindenki megnyugodhat,  semmit nem veszített azzal, hogy kicsit az irodalommal is foglalkozott ezekben a rohanó időkben, mert ez alatt Pincze Gabi rúgott még egyet, de alapjában véve nem nagyon zavartak a csapatok az elmélkedésben. Miután a játékosok megkapták a “távolságot” és jött a megváltó dudaszó, mi felébredtünk és megtapsoltuk az első félidőt és AZ EGÉSZ FÉLÉVES MUNKÁT! Ha jól tévedek, még egy mérkőzés van hátra ( és talán egy kupa meccs ) és jöhet a Karácsony! Ha nem találkoznánk addig, mindenkinek Kellemes Ünnepeket!

 

A mérkőzés jegyzőkönyve.Kattints!

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?