IRÁNY A GALAXIS

 

Mintegy 100 fő kísérte élőben figyelemmel az Astra „űrrakéta”  kilövését,  amire a rossz előjelek miatt ( betegségek )  az „űrsikló” személyzete is izgalommal készült. Nem beszélve az utolsó  galaktikus kiránduláson  bekövetkezett, sajnálatos balesetről, ami miatt szintén kisebb feszültség volt érzékelhető az „éterben”.  Ennek ellenére elrajtolt a félegyházi  csapat, akik a csepeli kiképzőbázison készültek fel a súlytalanság miatti nagy fizikai megpróbáltatásokra. ( értsd.. tart az alapozás ezerrel ). Ha jól emlékszünk, már  az előző idényben is, a kettős terhelés eléggé megviselte asztronautáink  fizikai teljesítményét, és a jelek szerint nem lesz ez másképpen az idén sem. 

 

Rögtön az elején, úgy 700 méteren  ( 7.perc ) kisebb zavar keletkezett a  védelmi rendszerben,  amit előbb 1000 méteren egyensúlyozni tudtunk, majd kb 1200 méteren már előnnyel  repültünk  és  megszüntettük a pillanatnyi vészhelyzetet.  1400 méteren ismét  hálózati megingás volt tapasztalható, a helyszínen lévők  – beszámolóik szerint – meglepetés szagot éreztek a levegőben.  Azonban a személyzet, az elmúlt három évben megfelelő kiképzést kapott  a hasonló krízishelyzetek kezelésére, így  félúton sikerült stabilizálni a helyzetet.

 

Innentől már csak kisebb zavarok voltak a rendszerben, de látszott, hogy  Dombó kapitány ura a helyzetnek, és Szabó első tiszt is megoldotta feladatát, nem beszélve a veterán és tapasztalt Dombai-Nagy –ról, aki ismét bemutatta, hogy a „rutin és az évek” nagy szolgálatot tehetnek konfliktus helyzetekben.  A személyzetet elnézve, nem mindenkire hat ugyan úgy a „súlytalanság”  és az is kiderült, hogy  van olyan tiszthelyettesünk aki fejben már ( vagy még )  a nemzetközi  tárgyalásokon van, mivel szóba került egy  külföldi kontingensben is a neve.  Mindenesetre, nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy  jól felkészült  űrhajósaink, ismét élesben bizonyították, hogy tudják kezelni a felmerülő problémákat és  bíztatóak a kilátásaink a hazai „galaktikus” küzdelmekben. 

A mérkőzés jegyzőkönyve. Kattints!

 

 

Vélemény, hozzászólás?