SIKERES BEMUTATKOZÁS SIKLÓSON

 

Az első szakmai napot tartották Siklóson, az Astra Hungary Football Club Baranya megyei  utánpótlás alközpontjában.  De mielőtt az ott történtekről  beszámolnánk, álljunk meg egy pillanatra – méghozzá  Egyházasharasztin  – ahol a legkisebb Astra-Siklós játékosokkal ismerkedhettünk meg , akik örömmel vették birtokukba első valódi futballfelszerelésüket, egy igazi Astrás ajándék pólót. Gál Anikó óvodavezető és munkatársai  vendégül  látták kis küldöttségünket, a gyerekek pedig  bemutatót tartottak a labdarúgás alapelemeiből és az igazi „versenyszavalásból”

 

Innen pár perc  volt Siklós, ahol a Kanizsai Dorottya Általános Iskolában  először a helyi Astrás korosztályok  vezetőinek tartott szakmai  ismertetőt Dombó János  szakmai igazgató,  aki röviden bemutatta a klubbot  és vázolta a csapat Sportfejlesztési  Programját .  Az átadott információk   és a program alapelvei mentén a helyi szakemberek szabadon, saját ötleteiket és elképzeléseiket is bevetve foglalkozhatnak a helyi sportolókkal.  A rövid megbeszélés után,  az iskola tornacsarnokában és műfüves edzőpályáján, az Astra sportvezetője  és munkatársai – Molnár Judit U17 és Szabó Boglárka U15 –ös edzők – bemutató edzésen is szemléltették az elmondottakat, a helyi  labdarúgó hölgyek nagy örömére. 

 

A jelentkezők sokaságából, és a játék iránti érdeklődésükből kiderült, termékeny talajra találtak Siklóson a női futball budapesti képviselői, és láthatóan megéri munkát fektetni  a helyi csoportokba, akik már be is kapcsolódtak a megyei bajnokságokba.  Az együttműködést természetesen hosszú távra tervezi Sajabó Csaba alközpot vezető és a megbeszélt módszerek alapján a lányok fejlődését is figyelemmel lehet majd kísérni a későbbiekben.  Reményeink szerint minél több ilyen vidéki bázis alakul majd,  így sikeres lehet a sportágban a tömegesítés, mint ahogy azt az MLSZ is zászlajára tűzte, a női labdarúgás fejlődésének  zálogaként.

 

 

Vélemény, hozzászólás?