U17 – LÁTSZIK A JÓ IRÁNY

A 8. fordulóban azt a ZTE-t fogadtuk hazai pályán, akiktől  idegenben 2-0-ra kaptunk ki a bajnokság elején. Evidens volt, hogy revansot vegyünk ellenfelünkön, így „Malackával” megerősített csapatunk az első pillanattól fogva nem éppen kedves vendéglátóként  viselkedett a pályán. A féledei 5-0 talán nem is tükrözte igazán a látottakat, de természetesen nem lehetünk telhetetlenek. A második félidőben folytattuk az offenzívát és sikerült még kettőt hozzátenni, így a vége 7-0.  Ez volt a 4. győzelmünk  egymás után ( ebből kettő – a Dorog és a Viktória ellen idegenben  győztünk, a Feminát itthon vertük 8-0-ra ) így elmondhatjuk, hogy  mostanában LÁTSZIK A  JÓ IRÁNY!

 

A mérkőzés jegyzőkönyve.Kattints!

Fényképalbum a mérkőzésről.Kattints!

Vélemény, hozzászólás?