MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR

Szokatlan időpontban – szombat délelőtt – találkoztunk a budapesti  ELTE SE csapatával a Kruj Iván Sportcsarnokban . A helyszín és az időpont mellett még egy furcsaságot vehettek észre a kilátogatók, mégpedig azt, hogy új arcok ültek a bajnok és kupgyőztes Astra Kiskunfélegyháza kispadján.  Igazoltan hiányzott ugyan Szabó Nóri, aki éppen a Magyar Hallássérültek Futsal Válogatottjával jelenleg Szófiában küzd az EB-n, de felfedezhettünk olyan neveket a névsorban mint:  Németh Andrea, Hatala Boglárka, Varga Luca ( na jó neki már 12 évesen is „múltja volt” a futsalban) de éppen  Király Bianka mellett sem mehetünk el szó nélkül, hisz ő is a tinédzserek táborát erősíti még erősen. A mérkőzést 10 perc alatt eldöntötte a „rutin és az évek” ( Szabó Bogi, Dombai –Nagy  Anett, Megyes Ági ) de amit utána láttunk, az szokatlan azért a hazai futsal életben.  Az U15-ös játékosok ugyanis, nem csak pillanatnyi epizód szerepeket kaptak a bajnokságpot vezető csapatban, hanem 3-4 perc tiszta játékidőt töltöttek pályán, mégpedig együtt ( és egymásért ). Tegyük hozzá, öröm volt látni, hogy milyen bátran játszottak és persze azt is, hogy a jelenkor „sztárjai”  milyen lelkesen szurkoltak nekik a kispadról. Vincze Anikó is nyugodt lehetett, mert helyettese  kiválóan őrizte a kaput. A győzelem és a három pont mellett sikerélményt, csapategység építést, játékosépítést is elkönyvelhettünk ezen a napon és azt hiszem, a látottak alapján nyugodtak lehetünk a klub jövőjével kapcsolatban. Lám, már ott rajzanak a „cserebogarak” a pályán!

 

A meccs jegyzőkönyve.Kattints!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.