
NAGY FÁBA VÁGTUK A FEJSZÉNKET (VIDEÓVAL)
Azt eddig is tudtuk, hogy a Dorog komoly ellenfél és nagyon masszív csapat. Ha jól meggondoljuk az Astrának is – többek között – ez az erőssége. De a mérkőzés után már teljesen bizonyosak vagyunk abban, hogy Dorogról nagyon nehéz elhozni három pontot és mindenkinek garantállt, hogy az utosló utáni pillanatig is küzdeni kell. Nem tudni, hogy a volt Astrások Benkő Móni, Pintér Vió, Koch Fruzsi vitték oda ezt a szellemet, de az tény, hogy első idényükben azonnal dobogóra törő csapattal bővült az NB1 és ebből mindenki csak profitálhat!
A mérkőzés javarészt mezőnybeli birkózással telt, de azért akadtak itt-ott helyzetecskék. Godvár Kati góljával aztán a félidő derekán sikerült megszereznünk a vezetést. Álltuk a sarat, a nyomást és nagyon kellett figyelnünk, mert az ellenfélnél egy roppant szélsebes 8-as játszott ( Újvári ) aki az első idényében 10 gólos, ami megsüvegelendő. Szerencsére ezen a meccsen az éppen vele „kardoskodó” Telek-Sümegi Évának sikerült gólt szereznie ( így Ő is 10 gólos ) mégpedig az utolsó másodpercekben, megnyugtatva a kedélyeket és végképp eldöntve a meccset. A mindvégig nyílt, harcos, szikrázó összecsapásoktól sem mentes találkozón ( Megyes Ági a 26. percben megsérült ( jobbulást Mági!!) a helyére Gyöngyösi Alexandra állt be) mindkét csapat dicséretet érdemel. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a mindvégig hallatlanul izgalmas találkozón. A győzelemmel újabb lépést tettünk a dobogó felé, és nem mellékesen „lőtávolban” maradunk az idei két favorit csapat mögött. Hajrá Astra!

