Bemutatkozott a Förch, a női Magyar Kupa új névszponzora

Az Akvárium Klubban tartott sajtótájékoztatón egy kisebb futballesemény is színesítette a programot, női NB I-es klubok játékosai vendégeskedtek az eseményen, és a bejelentés előtt kapufarúgó-versenyen mérték össze tudásukat. Az izgalmas, színvonalas viadalon Nagy Ágnes, az MTK Hungária fiatal játékosa célzott a legjobban, így ő nyerte meg a női Magyar Kupa névszponzora, a Förch Kft. ajándékcsomagját.

Ezt követően Yurt Enver ügyvezető igazgató bemutatta a professzionális szereléstechnikai termékeket forgalmazó Förch Kft-t, amely 2006 óta van jelen Magyarországon, az elmúlt években egyre növelte részesedését a piacon, s az új szponzori szerződéssel a vállalat további népszerűsítését célozta meg.

– Örülök, hogy olyan területre tudunk anyagi támogatást biztosítani, amelyre eddig kevesebb pénz jutott, hiszen a szponzorok inkább a férfi futballban látnak fantáziát. Úgy gondolom, ez a megállapodás óriási lehetőség a cégünk számára, hogy még jobban megismerjék az országban – fogalmazott Yurt Enver.

– A tavalyi női bajnoki döntő szünetében Csányi Sándor, az MLSZ elnöke azt mondta, hogy véleménye szerint a női futballba való befektetés jobban és hamarabb megtérül, mint a férfi futball támogatása – mondta Török Gábor MLSZ-elnökségi tag, a Női Bizottság elnöke. – A Förch a jelek szerint meghallotta ezt az üzenetet, és úgy döntött, segítséget nyújt a női labdarúgásnak. A Magyar Kupa-sorozatnak az elmúlt években volt ugyan névszponzora, de a mostani megállapodás abban újdonságot jelent, hogy nemcsak a kupa véghajráját, hanem a teljes sorozatot támogatja új partnerünk, ezzel lehetőséget nyújt a kisebb kluboknak is, hogy részesüljenek a támogatásból.

A Förch Női Magyar Kupában az előselejtezőket már lejátszották, a következő hétvégén rendezik a nyolcaddöntőket, a párharcokból továbbjutó csapatok már részesülnek az új névszponzor által nyújtott támogatásból.

 

www.mlsz.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?