U17 GYŐZELEM

Értékes győzelmet aratott U17-es csapatunk hazai pályán a Gyula ellen. Az első félidőt kicsit átaludta a csapat, nem igazán jött össze semmi, nem voltak pontosak a labdák, nehezen ledültünk játékba. Sajnos vezetett is az ellenfél 1-0-ra a félidőben. Szerencsére a szünetben „rendbe raktuk a fejeket”, és a második félidőre már úgy ment ki a csapat, hogy az elsőben kellett volna: összeszedtük magunkat, és ha már a játék a mai nap nem ment, küzdött harcoltunk, hogy sikerüljön fordítani! Nem adta könnyen magát az ellenfél, kemény, mérkőzés volt, inkább a küzdelem dominált, mint a játék. 0-1-nél még sajnos büntetőt is hibáztunk, de mutatja a csapat erejét, hogy itt sem törtünk össze, hittünk benne, hogy a végén mi örülhetünk majd. A 60. percben egy 20 méteres szabadrúgásból Nádudvari Anna egyelíteni tudott, majd a mérkőzés lefújása előtti pillanatokban, egy kapu előtti kavarodás után, Megyesi Regina eszmélt leghamarabb és megszerezte a győztes gólt!
Nem játszottunk igazán jól, de le a kalappal a lányok előtt, hogy egy kemény, U17-es válogatott játékosokat is a soraiban tudható jó ellenfél ellen az utolsó pillanatokig küzdve megfordították a mérkőzést!

Vélemény, hozzászólás?