Petőfi Sándor vagy József Attila

SAM 6177

„Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”

Petőfi Sándor szavai jutottak eszembe, mikor a Szentmiklósi úti pályára indultam a mérkőzés reggelen. Kicsit nyirkos volt az idő, kicsit hűvös, amolyan szép őszi idő volt. A lehulló levelek csodálása közben kezdődött a mérkőzés. Sok időm nem volt merengeni, mert csapatunk azonnal támadólag lépett fel és bő tíz perc után kétgólos előnyre tett szert, amit a huszadikra négygólosra növelt. 4-0 volt a félidei eredmény. Parádéztak Korcsogh Orsolya lányai, főleg Kiss Orsi volt elemében, aki háromszor volt eredményes az első játékrészben.

„Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.”

A második félidőben sem változott a játék képe. Ahogy potyognak a gesztenyék ősszel, úgy potyogtak a gólok. Volt kijátszott támadás után, volt távoli bomba, volt aki életében először fejjel volt eredményes. Mondhatom, az ősz színeit csak a gólok változatossága múlta felül. A második félidő eredménye 10-1 a javunkra, a végeredmény pedig 14-1 lett. Egy ekkora győzelemnél nehéz bárkit is kiemelni… de

„csellel, gánccsal mind nem elég, –
a hetedik te magad légy! „ … mondhatta támadónk Kiss Orsolya, aki hétszer vette be a DVTK hálóját. Orsi tizenegy góljával jelenleg vezeti a góllövőlistát, és csapatunk huszonöt gólt szerzett eddig a szezonban. Egy csapat-közeli titkot elárulva több játékosunk mondta, hogy a hétvégén még irodalomból van tanulnivalója, ez is az oka annak, hogy Petőfi Sándor és József Attila is megelevenedik beszámolónkban.

És most zárásként lássuk, hogy vélekedik Korcsogh Orsolya vezetőedző a látottakról:

Végre sok gólt lőttünk és a mutatott játékkal is elégedett voltam. Ami most fontos. hogy ne törjön meg a lendület. Remélem, hogy ez a játék egy jó alap, és tudjuk ezt meg fokozni a jövő heti Kóka elleni mérkőzésen!

 

Folytatás október 15-én 15.00 h-kor Kókán.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető ITT

Vélemény, hozzászólás?